gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Erkel-relikviák kerülnek Gyuláról a Magyar Zene Házába

    2021. november 20., szombat 16:28

    A zeneszerző személyes tárgyai közül kölcsönöz néhányat a gyulai Erkel Ferenc Múzeum a Magyar Zene Házának.

    A múzeum gyűjteményéből olyan ereklyék kerülnek a fővárosi Magyar Zene Házába, amelyekkel eddig nem találkozhatott a nagyközönség. A két intézmény közötti megállapodás szerint a Bánk bán kézirat néhány oldala és személyes levelezéséből néhány darab kerül a kölcsönzött műtárgyak közé, valamint az 1868-as ezüst serleg, melyet Debrecenben kapott Erkel Ferenc, amikor az „összes hazai dalegyletek örökös főkarmesterévé” választották.

    A kölcsönszerződés egyelőre egy évre szól.

    A kilencezer négyzetméteren, a Városligeti tó mellett, a Vajdahunyad vára és a Műjégpálya épülete közelében elterülő Magyar Zene Háza klasszikus kiállítótér, de oktatási platform és előadótér is egyben. Bár az intézményben az interaktív elemek lesznek túlsúlyban, Erkel Ferenc egy külön, klasszikus „szentélyt”  kap. A Magyar Zene Háza 2022 év elejétől várja a látogatókat.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram