Darvas IvánVárkert BazárEszenyi EnikőCsokonai SzínházTérey JánosSzentendrei TeátrumBakonyi Alexa
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 11., szombat

    “Óriási erő, hogy a nézők szeretnek minket” – Eszenyi Enikő válaszolt

    2020. március 1., vasárnap 06:44

    Több mint egy évtizede vezeti a Vígszínházat, és folytatná a munkát. Várhatóan márciusban döntenek a székéről, riválisa Rudolf Péter és Csányi János. Eszenyi Enikő a 24.hu kérdezte.


    A 24.hu cikkéből:

    “Az elmúlt tíz évben a színház 10 százalékkal növelte a látogatói számát úgy, hogy közben 13 százalékkal több előadásunk is van. Én ennek örülök, és bízom a szakmaiságunkban. Bizonytalanság mindig van és lesz is egy színház életében. Most is két bemutatóra készülünk, és szeretnénk, ha jól sikerülnének. A nézőszám 2015 és 2018 között nem csökkent, hanem emelkedett, 2015-ben 350 ezer volt, ez utóbb – függően az adott évad műsortervétől, a naptárhatástól, az előadások fesztivál-, hazai vagy külföldi meghívásától, a színészek egyeztetésétől – évi 376 ezer és 416 ezer között mozgott. A bemutatószám – függően a nézőszám kapcsán elmondottaktól – évadonként nyolc és tizenegy között alakult. A 2019-es beszámoló még nem került elfogadásra, így a végleges pénzügyi adatok még nem készültek el, a 2018-as jegybevétel 1 milliárd 043 millió forint volt, ez a 2015-ös jegybevételhez képest 39 százalékos emelkedést mutat. Az egy óriási erő, hogy a nézők szeretnek minket. Várjuk a tájékoztatást, fontos lenne tudni, hogy mi lesz” – számolt be Eszenyi Enikő.

    Arra a megjegyzésre, miszerint feszültséget jelezhet az, hogy 47-en mentek el a színházból az elmúlt tíz évben, a direktor így válaszolt: “Ha jól értem, azt mondja, hogy évente négy ember változott a társulatban. Minden munkahelyen természetes a fluktuáció. Minden eset más, ebből nem lehet általános következtetéseket levonni. Azt azonban hozzátenném, hogy nagyon sokan hosszú évtizedek óta a társulat tagjai, az elmúlt tíz évben pedig számos új és tehetséges kolléga érkezett a színházba.”

    A Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése szerint az önkormányzat a Vígszínház és másik négy teátrum esetében kérvényezni fogja az államtól a vegyes finanszírozást. “Eddig is közös fenntartású volt, tehát 556 millió jött az EMMI-től, további 840 millió az a fajta támogatás, amit a régi tao-rendszer hozott, és 433 milliót kaptunk a fővárostól 2019-ben. A Vígszínház mindig is Budapest színháza volt, de egyben Magyarország legnagyobb prózai színháza is. Én azt gondolom, hogy az lenne a jó, ha közösen finanszíroznák tovább, hiszen ez eddig is működött” – hangsúlyozta Eszenyi Enikő, aki azt is elmondta: a szakmai egyeztetés híveként nem szeret belépni a politikai térbe, egy közintézmény vezetője, a Vígszínház magas szintű működtetéséért felel, ezért dolgozik nap mint nap.

    “Az eredményességünk megítélésének legfontosabb mércéi, hogy milyen sok néző látogat el hozzánk, a jegybevétel, és ez a legjobb visszajelzés arra, hogy mennyire szereti a közönségünk a Vígszínház repertoárját” – tette hozzá az igazgató.

    A teljes interjú itt olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -