Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Ezerszer is igent mondanának párjuknak a kecskeméti színművészek

    2021. február 14., vasárnap 13:46

    Hogy miként élik meg az összekötött élet pillanatait a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészei, arról ők maguk meséltek a Baon.hu-nak Valentin-nap és a Házasság hete kapcsán.

    A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészeinek oszlopos tagja Danyi Judit és Hegedűs Zoltán, akik 26 évvel ezelőtt mondták ki egymásnak a boldogító igent. A házaspár a Győri Nemzeti Színházban találkozott először egy közös előadás kapcsán, és bár nem rögtön szerettek egymásba, szépen lassan kialakult köztük az elválaszthatatlan kötelék, másfél év után pedig összekötötték életüket.

    Hajdú Melinda négy évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent szerelmének, aki bár nem művészeti területen dolgozik, a kecskeméti színház társulata könnyedén befogadta, és aktív résztvevője a felesége kollégái által szervezett eseményeknek.

    Ezerszer is igen! – minden pillanatban ezt mondaná feleségének Orth Péter. A házasság fontos momentuma az életének, már gyermekkora óta, felesége pedig hozzá hasonlóan, színész.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram