SZFETörőcsik MariSzervét TiborMolnár FerencDuda Éva Társulat
  • facebook
  • instagram
  • 2020. november 30., hétfő

    Fischer Iván az SZFE-ről: “Ezt a ragyogó iskolát meg kell menteni”

    2020. november 15., vasárnap 09:40

    Fischer Iván a HVG-nek adott interjújában beszélt a járvány Budapesti Fesztiválzenekart érintő hatásairól és a terveikről, emellett az SZFE kapcsán is elmondta véleményét.

    A teljes itt interjú itt érhető el.

    „Az SZFE diákjai olyan odaadással és tehetséggel vettek részt több operaelőadásomban, a Figaróban, a Don Giovanniban, a Brundibárban, a Poppea megkoronázásában, hogy személyes felelősséget érzek az iránt, hogy ezt a ragyogó iskolát meg kell menteni. Van egy találó angol közmondás: „if it ain’t broke, don’t fix it”. Ha valami jó, ne javítsuk meg. Ezt a gondolatot Vidnyánszky Attilának is ajánlom. Ha bármiben tudok segíteni, szívesen, hívjon fel” – fogalmazott a karmester.

    Fischer Iván / Fotó: Stiller Ákos

    Kitért arra is, hogy üdvözöl minden támogatást, ami a művészeket segíti. “Hadd szóljak itt egy szót a legkiszolgáltatottabbak, a szabad, független csoportok, műhelyek, szabadúszók érdekében. Segítsünk nekik is, hogy folytathassák fontos munkájukat!”

    Fischer Iván arról is beszélt, hogy fő céljuk, hogy a zenekart és közönséget is maximálisan megvédjék a járványidőszakban. Továbbra is terveznek online koncerteket, de az élő koncertek biztonságát is szeretnék megteremteni. Ennek érdekében emailban felvette a kapcsolatot az országos tisztifőorvossal és a kormány tagjaival is, hogy engedélyezzék a Biztonságos Koncerteket.

    „Senki sem tudja, mi lesz a járvány után. Jön a vírusok kora, és marad a félelem? Vagy hatalmas igény lesz újra telt házas színházi előadásokra, koncertekre? Mindenesetre a Fesztiválzenekar sokoldalúsága segíthet. Otthon érezzük magunkat a koncertteremben, de ha szükséges, kimegyünk az emberek közé is, iskolákba, idősotthonokba, bérházak udvaraiba, ahova kell. ”  – szögezte le a karmester.

    Forrás: HVG

    - Színházi pillanatok az Instagramon -