Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 10., csütörtök
    banner_bigBanner4

    Galambos Erzsi: „Akkor élek igazán, ha a színpadon vagyok”

    2022. december 25., vasárnap 20:27

    A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő elmondta, nem fáradt bele a munkába, és követi a fiatal színészgeneráció munkásságát.

    „Szeptember 9-én játszottuk utoljára a József Attila Színházban a Mici néni két élete című darabot, és tény, hogy azóta nincs egy szerepem sem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy felhagytam a munkával” – mondta a Blikk interjújában Galambos Erzsi, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő.

    Hozzátette: szívesen elvállalja a neki való szerepeket, de azt is tudja, hogy mit illik elvállalni, és mit nem. Szerinte nem könnyű kilencvenegy éves színésznőnek megfelelő szerepet találni.

    Galambos Erzsi még nem fáradt bele a munkába, elmondása szerint nem tudná végleg feladni a pályát. „Akkor élek igazán, ha a színpadon vagyok, a közönség szeretete számomra felülmúlhatatlan. Erről nem lehet csak úgy lemondani. Fizikailag és szellemileg is alkalmasnak érzem magam a munkához” – mondta.

    Az testi és mentális egészségét mindennapos mozgással, vásárlással tartja fenn, a piacon rengeteg szeretettel veszik őt körbe az emberek. Követi a híreket, költeményeket tanul, és a külsejére is figyelmet fordít. „Hazudnék, ha azt mondanám, boldog voltam, amikor kiderült, hogy nincs feladatom, de bárhogy is érzem magam, ezen akkor sem tudok változtatni, úgyhogy nem sajnálkozom emiatt” – mondta, majd hozzátette, hogy mindig elfoglalja magát, színházba is jár.

    Galambos Erzsi a Mici néniben / Fotó: Fuszek Gábor

    „Nagyon kíváncsi vagyok az új színészgenerációra. Büszkén mondhatom, hogy rengeteg tehetség van hazánkban” – vélekedett.

    A színésznő 75 éves pályafutása során Kecskeméti Színház volt a legmeghatározóbb, melynek 1957-1962 között volt a tagja. „Az ott töltött időnek köszönhetem, hogy jó prózai és musicalszínésznő vált belőlem, amit aztán kamatoztatni tudtam a karrierem során” – mondta.

    Sok darabban több százszor játszott, a nagy színészkollégák közül szinte mindenkivel dolgozott már együtt. A Magyar Televíziónál 86 ezer méternyi anyagot forgatott, róla készült a második legtöbb felvétel. Büszke és hálás a „gyönyörűséges és teljes életéért”.

    Forrás: Blikk

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram