gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    „Garantált autonómiát az Egyetemnek!” – A Színművészeti hallgatóinak kiáltványa

    2020. szeptember 1., kedd 15:35

    Az alábbiakban közöljük, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói milyen kiáltvánnyal álltak a nagy nyilvánosság elé délután 3 órakor a Vas utcában.

    A most elhangzó szöveg a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak hivatalos nyilatkozata, minden más megszólalás egyéni véleménynyilvánításnak számít. A nyilatkozat kizárólag teljes terjedelmében, változtatás nélkül közölhető.

    Ettől a naptól kezdve rendszeresen fogunk a maihoz hasonló sajtótájékoztatókat tartani.

    Az egyetemfoglaló hallgatók fokozottan ügyelnek a járványügyi előírásokra, ezért kérjük, hogy a másfél méteres távolságot Önök is tartsák. 

    Köszönjük mindenkinek, aki részt vett velünk a tegnapi demonstráción, amit az érkező vihar félbeszakított, de később az egyetemen folytatódtak a beszédek és az örömzene. Felemelő volt  együtt lenni.

    Az egyetemet éjfélkor egy közös visszaszámlálás után elfoglaltuk, és ezzel megkezdtük a közös gondolkodást arról, hogy milyen képzésben szeretnénk részt venni, illetve az intézmény jövőjéről. Ezzel kapcsolatban a következőkre jutottunk:

    Garantált autonómiát az Egyetemnek!

    Elutasítjuk az Egyetem modellváltásáról szóló törvényt jelenlegi formájában.

    Elutasítjuk a kuratórium és a felügyelőbizottság kinevezésének módját, és így a jelenlegi kuratóriumot és felügyelőbizottságot is.

    Elutasítjuk a fenntartó által elfogadott alapdokumentumokat.

    Elutasítunk bármilyen, önkényesen kinevezett új vezetőséget.

    Követeljük a Szenátus jogköreinek a visszaállítását.

    Követeljük a lemondott Szenátus által megfogalmazott alapdokumentumok elfogadását.

    Követeljük a jelenlegi kuratórium lemondását.

    Követeljük, hogy az alapítvány alapító jogai ne kerülhessenek át az államtól az alapítványhoz.

    Követeljük, hogy az állam ne vonulhasson ki teljesen az egyetem finanszírozásából.

    Követeljük, hogy az egyetem neve kerüljön vissza az alapítvány nevébe.

    Nyomatékosan kijelentjük, hogy a pártpolitikától a továbbiakban is elhatárolódunk, és kérjük annak képviselőit, hogy tiszteljék meg ügyünket azzal, hogy távol maradnak tőle.

    Az egyetemre további rendelkezésig csak az egyetem jelenlegi polgárai léphetnek be. Kérjük azok türelmét, akik támogatói szándékkal lennének velünk.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram