„Sokat jelentene, ha Kossuth-díjas színművészként hagyhatnám el ezt a világot” – mondta korábban a Mandinernek Harsányi Gábor – és idén március 15-én megkapta a rangos kitüntetést. Most arról mesél: „Hetvenöt éves vagyok. Még maradnék egy ideig ezen a furcsa, sokszor szomorú, de amúgy csodás világon.” Lapszemle.
A Mandiner teljes interjúja itt olvasható:
“Napokkal ezelőtt éppen azon gondolkoztam, hogy mikor jön az oltásra a behívóm, ideges voltam, hiszen iszonyatos tragédiák történtek a környezetemben, s akkor ránéztem az emailjeimre. A behívó helyett ott állt a hivatalos értesítés, hogy Kossuth-díjat kapok. (…) Ez az elismerés erőt ad, inspirál, nagyon köszönöm a döntéshozóknak” – fogalmazott a színművész.
Harsányi Gábor szerint a film az, amelyen keresztül fenn marad az emberek tudatában egy színész: “Én a pályám elején valahol ezért is törekedtem arra, hogy filmezhessek. Volt is belőle gondom a legendás színházi rendezővel, Kazimir Károllyal. Ő a Jó estét nyár, jó estét szerelem után azt mondta, rendben van, ezen túl vagy, de most már jöjjenek a színházi szerepek. Aztán kiderült, egy olyan darabba tett be, ahol két felvonáson át háttal állok és úgy is beszélek. Amikor szóvá tettem, Kazimir azt mondta, higgyem el, emlékezetes hátam lesz… Akkor kaptam a felkérést az Egy óra múlva itt vagyok című sorozatra. Még így is elbizonytalanodtam, aztán odajött hozzám Márkus László, és azt mondta: ne csinálj hülyeséget, Gábor, amit a színházban produkálsz, arra a kutya nem fog emlékezni évtizedekkel később, főleg, hogy háttal állsz két felvonást, a film viszont maradandó. Megfogadtam a tanácsát.”
Harsányi Gábor elmondása szerint Latinovits Zoltán, Somogyvári Rudolf és Szabó Gyula voltak a példaképei: “Latinovits mélysége, beleélő képessége, Somogyvári technikai tudása és Szabó Gyula ösztönös, mégis tudatos színjátszása lenyűgözött.”
Azt is elárulta, milyen személyes emléke van Latinovits Zoltánról: “Zoli nagy szerepe volt az őrnagy a Tótékból. Ahol én csak Cipriáni professzor inasát játszottam. Aztán Zoli kórházba került, és huszonévesen én kaptam meg a főszerepét. Aztán kijött, de a szerep nálam maradt. Nem is beszéltünk róla. Majd 1976-ban Az Öreg című filmet forgattuk, ahol mi ketten voltunk a főszereplők. Talán ez volt az utolsó filmje. Ott a forgatás szünetében megkérdeztem tőle, tudod, hogy én játszottam az Őrnagyot? Azt válaszolta: Igen? Jézus Mária, nem is tudtam! Aztán elkészült a film, majd egyszer csak csörgött a telefonom. Zoli volt az. Azt mondta, mindenkit felhív, akinek valaha hazudott. Így engem is. Majd elmesélte, hogy tudta, hogy én lettem az Őrnagy, olyannyira tudta, hogy kiszökött a kórházból, és a technikai helyiségből megnézte a darabot. Rá jellemző választ adott: Nagyon jó voltál! Hát, nem olyan jó, mint én, de azért gratulálok!’
Harsányi Gábor a Magyar Nemzetnek is adott interjút. A felvetésre, miszerint sok műfajban alkot, úgy reagált: “A rádióban az ifjúsági osztály vezetője, Padisák Mihály Így írunk mi címmel pályázatot hirdetett, és a gimnáziumi irodalomtanárom tőlünk is kért anyagokat. A novellám harmadik helyezést ért el, és a rádióban végighallgathattam, ahogy az általam megálmodott figurát Bodrogi Gyula életre keltette. Ezek után elkapott a gépszíj, verseket tanultam, színházba jártam, és felvételiztem a Színművészeti Főiskolára. Azóta hét könyvem jelent meg, főleg bűnügyi és kalandregények. A pályafutásom során 17 színdarabot, köztük musicalt is írtam, amelyekből néhányat a Karinthy Színházban mutattunk be, és játszották őket a Budapesti Kamaraszínházban és a Vidám Színpadon is.”
A Harsányi Színjátszó Stúdióról is beszélt: “Több mint negyven éve élek együtt a feleségemmel, két lányunk és egy fiunk van. Egy idő után rájöttem, hogy jó apa vagyok. Nem gondoltam volna magamról, de így van. Amikor csak tehettem, a gyerekekkel voltam, mindenféle játékot találtam ki, elvittem őket a mese, a fantázia világába. Kidolgoztam egy szisztémát, amiről azt gondoltam, ha náluk tudom alkalmazni, akkor talán más fiatalokkal is sikerülne. A stúdió lényege, hogy a gyerekek megmutathassák a tehetségüket, megtanulják a verbális és nonverbális kommunikációt, és kibontakozhasson a személyiségük. Számos diákunk választotta a színészi hivatást, mások pedig az élet különböző területein érnek el sikereket.”
A járvány alatt írt egy dalt Százhúsz évig élünk még! címmel. Ez azt sejteti, hogy még vannak tervei: “A dalom erőt ad az embereknek, eddig 320 ezren nézték meg. Forgatókönyvet, színdarabot írok, befejeztem a Jó estét, nyár, jó estét, szerelem folytatását. A Fejes Endre novellájából készült film ott ért véget, hogy a fiú meggyilkolta a lányt. Azt találtam ki, hogy életfogytiglanra ítélték, negyven év múlva kiengedik a börtönből – jól kitalálta a színész magának a szerepet –, és belecsöppen a XXI. századi digitális világba. Ez izgat, ennek megvalósítása nagy vágyam.”