KulisszaSzász JánosVígszínházSzarvas JózsefHegedűs D. GézaBródy Vera
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 24., vasárnap

    A tévében debütál a Háy János művekből készült Kemping című előadás

    2020. július 16., csütörtök 08:13

    Július 28-án, kedden 20 óra 50 perctől tűzi műsorra az M5 csatorna a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Kemping című előadását.

    Háy János Mélygarázs és Hozott lélek című műveinek felhasználásával
    a színpadi változatot készítette Gyarmati Kata, Brestyánszki B. Rozi és Pelsőczy Réka.

    A Kemping egy zenés-táncos revü a fogyasztói társadalomról és a világ végéről szabad férfiak és nők prezentálásában, úszósapkában, napszemüvegben, hűtőtáskával, síléccel, biciklis-sisakban, és nordic-walk botokkal.

    Fotó: Szabadkai Népszínház

    Kritikus szemmel az előadásról:
    “(…) mint Pintér Béla Korcsulájában, itt is egy csomó színes ruhás ember ül a horvát tengerparton, szigorúan nyaralási célból. De ahogy Pintérnél annak idején, úgy most is rögtön látszik az a sok minden a színészek arcán, amit lehet ugyan rengetegféleképp magyarázni, de önfeledt vidámsággal biztosan nem. És innentől, mármint az első pillanattól kezdve ez adja majd az előadás erejét: a kontraszt a vidámság –a zene, a gegek, a koktélozás – és az előadás valódi témája között.Ami az, hogy nem. Nem az lett az életünkkel, a párkapcsolatunkkal, a szeretetünkkel, amit szerettünk volna, nem az, amit hittünk, nem az, amit akartunk, nem úgy, ahogy akartuk, ahogy hazudjuk, akár magunknak is. Háy szövegei a Mélygarázs című regényből és a Hozott lélek című novelláskötetből arra akarnak ráébreszteni, hogyan felel meg az ember folyton a társadalom, az ismerősei, vagy minimum a férje, felesége elvárásainak, és hiába hiszi magáról, hogy szabad, ez a másoknak élés igazából rabság. („Neked olyan, hogy szabad vagy: nincs.”) Hogy hogyan mennek át a szeretetre épült kapcsolatok a kis lakásban egymás torkában élve minimum idegesítő kényszerbe, maximum gyűlöletbe, hogyan romlik el a szeretői viszony is, amikor eltűnik belőle a szeretőség, és az újrakezdett élet inkább ugyanúgy folytatott életnek tűnik, csak másvalakinek a torkában élve.” (Index)

    Az előadást játsszák: Balázs Áron, Csernik Árpád, Hajdú Tamás, Kalmár Zsuzsa, Körmöci Petronella, Pálfi Ervin, Pámer Csilla és Szilágyi Nándor.

    A Pelsőczy Réka rendezésében készült darabot 2017. szeptember 21-én mutatta be a Szabadkai Népszínház. Az előadás 2018-ban vendégszerepelt a Thália Színházban, a Vidéki Színházak Fesztiválján.

    Az Index kritikája az előadásról ide kattintva olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -