Lengyel TamásSZFENagy ErvinPelsőczy RékaSodró ElizaÁgoston PéterSzabó Máté
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 3., péntek

    “Improvizálunk, pedig a műfaj cseppet sem komédia” – Bajban a színházi szakma

    2020. március 29., vasárnap 23:46

    Duplán jártak rosszul a koronavírus miatt bezárt színházak -írja az Index.

    Beszámolója szerint a bevételkiesés mértéke felbecsülhetetlen, és az állam is hallgat arról, az új színházi törvény elfogadása után mennyi támogatást remélhetnek a színházak.

    „Az előadó-művészet nem működik, mert nem lehet összegyűlni. Ez új dolog, nincs protokoll, generációk óta nem álltak le színházak. (…) Az ösztön működik, ilyenkor kell komolyan észnél lenni, uralkodni a kapkodáson, időt hagyni, hogy megértsük, mit kell megértenünk egyáltalán. (…) Improvizálunk, pedig a műfaj cseppet sem komédia, hanem egy szegényes cselekményű, dögunalmas dráma. Tehetségtelen szerző, humortalan rendező, gonosz dramaturg” – foglalta össze Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója, aki azt is hozzáteszi, sejteni lehet: „hogy utóbb, ha visszamegyünk a színpadra, akkor sem lesz semmi olyan, mint volt”.

    „Ha a sajtóban gyakran emlegetett kínai modell alapján a négy hónapot számítjuk a járvány kicsúcsosodásának, akkor azzal kell számolnunk, hogy nemcsak az évad végéig, de a nyár második feléig el kell hagynunk a tervezett előadásokat és vendégjátékokat. Színházunk nagyon sok nyári meghívást kapott az idén, ezek elmaradásának lélektani és szakmai jelentősége is van, de a bevétel oldalon is komoly hatása lesz, és még nem tudjuk a pontos számokat” – mondja Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház vezetője.

    A lélektani hatásokról, amelyeknek fontos részét jelenti a szakmában a legfontosabb visszajelzést jelentő fesztiválmeghívások lefújása, Barda Beáta, a Trafó ügyvezető igazgatója is beszél: „Az anyagiakon kívül a morális, mentális veszteségeket is nehéz pótolni.”

    „Annyira telített a színházi évad, és olyan zsúfolt minden játszóhely programja, hogy nagyon nehéz lesz ezeket a kieső próbákat és bemutatókat pótolni, vagy ha pótolni sikerül is, akkor az borítja a teljes jövő évadot, vagy az első félévet biztosan. A szándék természetesen az, hogy a megkezdett vagy halasztott próbák a vészhelyzet után folytatódjanak, de ez nem lesz ilyen egyszerű, hiszen egy hatalmas mátrixot kell újra összerakni közösen a teljes területnek” – mondja Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi vezetője. 

    A budapesti, magánszínházi státusza miatt még inkább a bevételekre utalt Centrál Színházban márciusban még „rendes” fizetést kap mindenki, aztán „a színház hibernálja magát, a megmaradó anyagi erőinket öt hónapra elosztva fizetjük ki, bármennyi is legyen ez az egy főre eső segítség” – mondja Puskás Tamás igazgató.

    A színészek bérezése legtöbbször az alapfizetésből, valamint próbapénzből és fellépti díjból áll. Utóbbi elmaradásának hatásáról a Katona József Színház adminisztratív igazgatója, Wiegandt Júlia azt mondja, nagyjából a harmadával csökken így a színészek havi fizetése. Sokkal nagyobb viszont a baj azokon a helyeken, ahol nincs társulat. A Madách Színházban például a színészek azonnal jövedelem nélkül maradtak, de ez jellemző gyakorlatilag a teljes független színházi szcénára is, főleg a háttérmunkásokra.

    Ráadásul, a jelen állás szerint a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott produkciók bemutatását augusztus 31-ig lehet csak csúsztatni, és ha addig nem történik ez meg, akkor ezeket a támogatásokat is vissza kell fizetni. Az Index úgy tudja, az NKA épp ezért készül „mentőpályázatok” kiírására.  

    A teljes beszémoló ITT olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -