Szegedi Csaba, a 2018/19-es évad Kamaraénekese a vírushelyzet adta bizonytalanság közepette is fáradhatatlanul dolgozik az Opera produkcióiban. Minden szabad percét pedig nemrég még tovább bővült családjával, feleségével és immár három kisfiával tölti.          

Verasztó Annamária interjúja az Opera Magazinban jelent meg először.

Kisfiai közül kivel milyen programokat jelent a közös időtöltés?

Első gyermekünkkel, a hatéves Trisztánnal már nagyfiús játékok, komoly beszélgetések, lefekvés előtti lélekvizsgálat is szóba jöhet. A legnagyobb bandita most a hároméves Kolos, aki gyakorlatilag sakkban tartja a családot: a nagytestvért egzecíroztatja, a kistestvért pedig úgy akarja simogatni, ahogy nem szabad. Sokat foglalkozunk vele, nehogy úgy érezze, hogy eddig ő volt Kolos baba, de „le van cserélve” azután, hogy megérkezett a most néhány hónapos Mátyás. Öt hétig nem ment óvodába sem, hogy együtt legyen a család, amikor hazajön a kórházból Matyi, akivel az éjszakai ringatás a közös program. Hála Istennek a szakmámban az a fantasztikus, hogy nemcsak a feladatokat, hanem a munkaidő-beosztást tekintve is színes, így sokat tudunk együtt lenni napközben. Amiben csak tudok, segítek a drága feleségemnek, egy hajóban, egy irányba evezünk, úgyhogy nagyon boldog ez a mostani időszak.

Mi mindenbe kellett beletanulni kifejezetten a fiúk kedvéért?

A paradicsomszószos, szalonnás spagettimet sok sajttal először meg sem akarták kóstolni a gyerekek, aztán akkora szerelem lett, hogy ma már reggel-délben-este is szívesen fogyasztanák. De a főzés mellett rengeteg egyebet kellett elsajátítani. Az apaszerepet soha nem lehet teljesen megtanulni: csiszolgatom folyamatosan, de erre egy élet is kevés. Három fiú mellett fontos a türelem, a kis lelkükre való odafigyelés. A nagyszülőknek és nekünk is köszönhetően temérdek legóval rendelkezünk. Amikor együtt játszunk, azon veszem észre magam, hogy most élem a második gyermekkoromat: őszintén büszke vagyok például egy szerintem prospektusba illően jól sikerült autóra, amit építettem. A közös játékban mindenki kipróbálhatja a saját ötletét, és nagyszerű látni, milyen jól megy a gyerekeknek a logikus gondolkodás.

Mit érzékelnek ők abból, hogy az édesapjuk operaénekes?

Koncerten hallottak már énekelni, de operaházi előadáson még nem. Trisztánt hamarosan már elvihetjük egy Háry Jánosra vagy egy gyerekprogramra, de én megpróbálom teljesen különválasztani a szakmát a magánélettől, nem viszem haza a gyakorolni valót. Inkább az Opera valamelyik épületének egy kis szegletében memorizálok, mint hogy otthon a fiúknak rám kelljen tekintettel lenni. Az otthon legyen a béke szigete, egy más világ, ahol ezerszázalékosan a családra tudok fókuszálni! Természetesen tudják a gyerekek, hogy operaénekes vagyok, mindketten belebújtak már az „éneklős cipőmbe”, mondván, hogy indulnak Doman Katalin korrepetitorhoz. Szeretik, amikor tévében szerepelek, az októberi MaszkaBál élő online közvetítésén A sevillai borbélyt vagy a Hadaró duettet Szvétek Laci drága barátommal egyszerűen imádták.

Mennyiben jelent más művészi élményt a vírushelyzet miatt megváltozott körülmények között fellépni?

Furcsa közönség nélkül énekelni, és félelmetes belegondolni, hogy az üres térben előttem álló kamerák felvételeit a világon bárhol láthatják. Így én a MaszkaBálon is a családomnak énekeltem, mert tudtam, hogy ők ott vannak a kamera és a képernyő túloldalán. Mióta itthon van a kis Mátyás, a feleségemmel a végkimerülés pengeélén táncolunk, így igen nehéz volt erre a dalestre felkészülnöm. Két nappal előtte még nem is zártak a hangszalagjaim a fáradtság miatt. Ennek ellenére ez az áriaest tizenkét éves pályafutásom egyik legnagyobb élménye volt, több száz visszajelzést kaptam itthonról és külföldről. Fantasztikus kezdeményezése ez az Operának, rendkívül hálás vagyok a vezetésnek ezért a leleményes segítségért, amit azon szabadúszó szólistáknak nyújtanak, akik nem rendelkeznek fix jövedelemmel. Március óta elvágott minket a vírus a kereseti forrásoktól, de köszönhetően az Opera rendezvényeinek és a Mentőöv Programnak, kicsit nyugodtabbak lehetünk.

Más természetű veszteség, hogy idén a jubileumi ötödik évben a járvány miatt elmaradt az általam szervezett Perkupai Operafesztivál, ahol szintén nem csak a budapesti operarajongóknak tudjuk megmutatni a tehetséget, amivel a Jóisten megáldott minket. Az a tapasztalatunk, hogy az emberek feltöltődni, lelki gyógyulásért is járnak hozzánk. Egy Kőszegen élő súlyos beteg hölgyet például több éve hoz el hozzánk Bécsben élő fia, mert az operagálánk után hónapokra megszűnnek a tünetei. Szeretnénk az 5. Operafesztivál méltóságát megadni, így őszi vagy téli pótlás helyett halasztunk egy évet. Jövő nyárra, reméljük, a zárt térre vonatkozó létszámkorlátozások már eltűnnek az életünkből, és boldogan, föllélegezve, maszk nélkül ünnepelhetünk.

Az Opera közönsége viszont ősszel is láthatta Önt, többek között az István, a király operaváltozatában is.

Nem gondoltam volna, hogy én, aki református lelkésznek készültem, valaha Koppány szerepében fogok az Opera színpadára lépni, és ilyen vehemenciával éneklem, hogy „Pogánynak tartanak, mert nem tűröm a papok hatalmát”! Elképesztően izgalmas feladat volt, nagyon szeretem a drámai figurákat, mint Conrad A rajnai sellők-ben, Crown a Porgy és Bess-ben vagy Verdi Jágója. Csodálatosak voltak a kollégák, és lenyűgöző a hangzás, amint ez a rockopera szimfonikus hangszereléssel szólalt meg. Nagy kihívás volt a sokszor wagneri nagyságú zenekart áténekelni. Óriási élmény volt pályám során először dolgozni Szinetár tanár úrral, akinek a próbáit olyan összeszedettség, rend, átgondoltság övezte napról napra, hogy az embernek tátva maradt a szája. Mindenre tudja a választ, és elsőrangú kommunikációjának hála, jó hangulatúak voltak a próbák, még a bizonytalan vírushelyzetben is. Rengeteget dolgoztunk ezen a produkción, és ennek megvolt a hatása: nagyon izgalmas estét láthatott, aki eljött az előadásra.

Köszönet az Opera Magazinnak!