Felmenői közt alpolgármester és gyártulajdonos is volt, ez azonban a hatvanas években inkább nehezített helyzetet jelentett. Kevesen tudják, hogy eredeti foglalkozása geodéta, azaz földmérő, de persze a valódi hivatása a színészet, amelyben kiteljesedett, és sok mindent elért: Jászai- és Kossuth- díjas, emellett a Nemzet Színésze. És nemcsak színészként lett sikeres: több színházat vezetett, a szombathelyi Weöres Sándor Színháznak pedig alapító igazgatója, és örökös tagja. De közben a szakmai életében egymás követő váltások erősen hatottak a magánéletére is – és általában nem pozitívan. Ma már nyíltan beszél arról is, hogy mi miatt van lelkiismeretfurdalása a gyerekeivel és egykori párjaival kapcsolatban, pedig mindegyikükkel nagyon jó a kapcsolata.

Tamás két csokor virággal érkezik, egyiket rögtön Krisztának nyújtja, a másikat pedig lányának, Jordán Adélnak szánja, akivel a beszélgetés végén találkoznak, és akinek a forgatás másnapján van a születésnapja. A színész-rendező-igazgató nem hazudtolja meg magát: a beszállást követően kedvesen, de igyekszik átvenni a rendezői szerepet: szeretne néhány fontos budapesti helyszínt megmutatni a nézőknek. 

„Olyanba is beleszólok, amihez semmi közöm” – mondja, de végül finomít: csupán tippeket ad. A nyolcvanhoz közeledve ugyanis gyakrabban kerül nosztalgikus hangulatba, ami korábban nem volt rá jellemző. Tamás pályáját az Egyetemi Színpadon kezdte, miközben a Műszaki Egyetemen tanult, majd a 25. színházban lett hivatásos színész. Utána Kaposvárra szerződött, és mivel Kriszta maga is kaposvári, együtt idézik fel, hogy a Csiky Gergely színházban Tamás jelentős szerepeket játszott, a színház fénykorában. Kaposvár után jött a Merlin Színház, amit akkori párjával, Lázár Katival együtt indítottak el, majd a Nemzeti Színház igazgatója lett, ami több szempontból is kalandos volt, de már képes a jó oldalát látni. A műsorban nemcsak az ő életének fontos állomásai jelennek meg, de a fontos emberek közül ketten is: a beszélgetés végén lányával, Adéllal találkoznak, az elején pedig Tamás társa, Zsuzsi kísérte az autóhoz.

„Hiszek a determinációban, az isteni elrendelésben, megosztva az Istennel és a sorssal” – mondja. „Szeretném nagyon hinni az Istent.” Az egyházat nem kedveli, de hite szerint Isten emberszabású, és nem várja, hogy imádják. „Az én Istenem, amiben tudok hinni, az egy liberális Isten.”

Tamás már gyerekkorában tudta, hogy színész akar lenni, annak ellenére, hogy szorongó, ideges kisfiú volt. „Színész szeretnék lenni.” mondta magáról már gyerekként, de csak 40 éves korára jött rá, miért volt ebben olyan biztos. Szigorú, katolikus nevelést kapott, földalatti hittanra járt, a családja istenfélő volt. Felmenői között úgynevezett X-esek, azaz rendszer-ellenségek voltak a Rákosi-korszakban: alpolgármester és gyártulajdonos nagyapák. Ezért apukája szigorúan vette a tanulást, nem testi fenyítéssel, de kíméletlen prédikációkkal terelte gyerekeit a „helyes” útra.

Ennek köszönhetően Tamás irigykedve tekintett a színészekre, akik a színpadon, a fényben bátran kiállva beszélnek. „Irigyeltem, azt az embert, aki nem retteg, nem fél, bátran beleáll a dologba és azonos önmagával” – mondta.

Bálint András több iskolában osztálytársa és barátja volt, együtt készültek a színészi pályára. Tamás a gimnáziumban annak ellenére nyert szavalóversenyt, hogy rettenetes hangzókkal, szinte érthetetlenül beszélt, de olyan tűzzel, meggyőzően mondta, hogy mégis díjazták.

Mivel nem vették fel a Színművészetire, a Műszaki Egyetemen kezdte meg tanulmányait földmérő szakon, de azért hobbiszinten játszott az Egyetemi Színpadon. Harmadévesen letett a színészetről, és úgy döntött, mérnök lesz. Azután megjelent az a bizonyos determináció, és mégis pályát váltott. 

„Ha a Bálint Andris engem nem visz az Egyetemi Színpadra, nem kerültem volna olyan helyzetbe, hogy színész legyek.” hozzáteszi: „Ha geodéta maradtam volna, az ország vezető geodétája lennék, kinn Brüsszelben és rám bíznák a Mars parcellázását.”

Az Egyetemi Színpad után jött a 25. Színház, amelynek egykori, Bajza utcán álló épületét is útba ejtik. Mielőtt oda szerződött, pár hónapig dolgozott is mérnökként, de azután végleg a színészet győzött. Az, hogy hivatásos színész lett, munkakönnyvel, azzal is járt, hogy véget ért az első házassága, mert felesége „egy mérnökhöz ment feleségül, és kapott egy színészt, akit nem nagyon tudott elviselni, nem is nagyon lehetett.”. 

Kriszta szerint minden fontos strukturális változás Tamás életében valamilyen magánéleti krízist okozott. Amikor a Merlinben dolgoztak, és igazgató lett belőle, akkor Lázár Katival való kapcsolata ért véget. A társai sínylették meg, hogy valamire szerződtek Tamással, aztán valaki más lett belőle.

Saját bevallása szerint önző volt, a hivatás foglalkoztatta elsősorban, az elérendő célok. „Áttették másik sebességbe a kocsit, vagy talán másik irányba is”. Ezek a váltások pedig az egész családi életet érintették, Tamás máig azzal vádolja magát, hogy „cserbenhagyta” a gyerekeit, de képes róla beszélni, sőt, 2016-os önéletrajzi könyvében nyíltan kitárulkozik ezzel kapcsolatban is. Legnagyobb unokája és legkisebb fia között 4 hónap a korkülönbség, mivel több kapcsolatából születtek a gyerekei, elég nagy korkülönbségekkel. Mindent, amire vágyott a hivatásában, a színházban, elérte, mégis kínozza az önvád amiatt, mert nem volt jó apa és társ.

Kriszta rákérdez, hogy a gyerekek adnak-e feloldozást, vagy ugyanolyan szigorúak vele, mint ő saját magával. Tamás válaszából kiderül, hogy volt élettársaihoz hasonlóan a gyermekei sem gondolnak haraggal rá a döntései miatt. A kaposvári évekre is úgy emlékeznek első házasságából született gyerekei, mint életük fontos szakaszára, pedig hétvégente jártak oda apjukhoz, hiszen akkor már nem velük élt.

A Nemzeti Színház kapcsán szóba kerül a politika is, hiszen a nemzeti színház mindig célkeresztben van, rendszertől függetlenül. Kriszta rákérdez, hogy a legnehezebb korszak volt-e a Nemzetiben igazgatóként töltött idő. Tamás válaszában ismét előkerül az eleve elrendeltetés gondolata a determináció: szerinte ez kellett ahhoz, hogy aztán Szombathelyen színházat alapíthasson, számára ez az út volt kijelölve.

Kellett hozzá Kaposvár, kellett a Merlin és minden más is, amely aztán kikövezte az utat az akkor még nem létező szombathelyi színházra. Azt mondja, számára az Egyetemi Színpad volt az elemi iskola, a 25. Színház a középiskola, Kaposvár az egyetem, a Merlin a mesterképzés, a szombathelyi színház pedig a doktori iskola.

DTK: Elviszlek magammal 9. évad őszi etap 6. epizód: október 8. 22.00 kor a Spektrum Home-on, ismétlés október 14-én 22:00-kor a Spektrum Home-on.