Harminc éve, a kezdetektől a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, Kossuth-díjas táncművész, koreográfus és rendező, nem mellesleg boldog családapa. Sokoldalú alkotó, akinek a repertoárjában szépen megfér egymás mellett a Lear király és Az Ezeregyéjszaka meséiből készülő popmusical. Juronics Tamást a Nők Lapja kérdezte. Lapszemle.
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Előadói karrierje talán legemblematikusabb darabja A csodálatos mandarin. Sokszor mondta el, hogy mintha rá írták volna. A kérdésre hogyan lesz ebből a szerelmet a végletekig üldöző lényből megállapodott családapa, Juronics Tamás elmondta:
“Ennek több aspektusa van. Egyrészt a kor, egyszercsak én is megértem arra, hogy megszülessen bennem erre a vágy. A másik, hogy meg kell találni a megfelelő partnert, akivel az ember olyan életszövetséget tud kötni, amiből aztán család lehet. Nálam későn jött el ez a döntés, de nagyon is eljött, és úgy érzem, minden a legjobbkor történt. Az életemnek olyan szakaszába értem, ahol már az alkotás sokkal komfortosabb, nyugalmasabb, mint nagyjából negyvenéves koromig, amikor is a színházcsinálás olyan mértékű szenvedély volt, és olyan elengedhetetlen lehetősége az önkifejezésnek, hogy egyszerűen nem jutott másra idő. Most ez máshogy van” – mesélte az alkotó.
16 éve egy pár, ebből tíz éve házas a feleségével. Arról szólva, hogyan működnek együtt, elmondta:
“Először is mindketten elfogadjuk, ha úgy tetszik, szeretjük saját magunkat, jól vagyunk önmagunkban is. Tányérokat nem dobálunk, beszélgetéssel oldjuk meg a ritka konfliktusokat. (…) Ha meg kell beszélnünk valamit, arra törekszünk, hogy oldjuk a feszültséget, ne pedig tetézzük, ezért nem hangozhat el a vitában a másik személyét becsmérlő szó.”
Gyerekdarabokkal már a lányai születése előtt elkezdett foglalkozni, ott volt a modernizált és vicces Hattyúk tava, A diótörő:
“Igen, de azután ezek megsokasodtak. Az Álomutazó című musical a szívem közepében volt és van, rengeteg család látta, a Hamupipőkét is nagyon szerették. Egyébként is éreztem vonzódást a mesék iránt, de azáltal, hogy minden este mesélek, még közelebb kerültek hozzám. Hiszek a mese erejében, mert sok igazságot mond az emberről, és ha igazán jó, akkor különböző rétegei vannak. Hogy éppen melyik csillámlik fel, az attól is függ, hogy ki olvassa, nézi, és éppen hol tart az illető a személyiségfejlődésben. De szeretem a mese naivitását is. Furán hangzik, de egyszerű alkatnak tartom magam. Az egyenes dolgokat kedvelem, nem vagyok jó konspirátor.”
A felvetésre, miszerint a Szegedi Kortárs Balett előadásai nem éppen rózsaszínek, kifejtette:
“Nagyon nem! Itt van például a Lear király, amiben sok gonosz erő munkál, és ez persze megjelenik a táncosok mozdulataiban, a zenében, a színekben. Eléggé szíven is üti a nézőket. (…) Fontos, hogy hirdessük, jónak lenni jó. Szerintem a színház csak akkor van rendben, ha létezik a darabnak megfelelő morális üzenete. Ugyanakkor ma a “jóemberkedés” korát éljük – minden politikai felhang nélkül mondom -, amikor mindenki kiválóan tudja, hogy a másik miért rossz, milyennek kellene lennie, hogyan kellene viselkednie, beszélnie, reagálnia, és ezeknek a véleményeknek bárki hangot is adhat a közösségi médiában, akár a legcsúnyább szavakkal, amitől aztán ő maga rögtön jobb embernek érzi magát. Csakhogy minél idősebb vagyok, annál inkább úgy látom, hogy jó és rossz között nem is olyan könnyű különbséget tenni, vagy megtalálni a határvonalat. Ezért is fontos, hogy a mese vagy a színház mintákat adjon” – véli Juronics Tamás.
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2023.06.21 – 18,19,20. olda