Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Mácsai Pál: „Megpróbálunk vigyázni egymásra”

    2020. szeptember 3., csütörtök 09:27

    Az egyik legszigorúbb járványügyi intézkedéseket az Örkény István Színház vezeti be a fővárosban. Kötelező lesz a maszkviselés és fél ház előtt játszanak majd, hogy biztosítsák a megfelelő távolságtartást. A rendezőt az InfóRádió kérdezte.

    Mácsai Pál színházigazgató úgy véli, hogy az Örkény István Színház szigorú álláspontra helyezkedett, amiért meg is kellett küzdeni. Mint fogalmazott, heteken át törte a fejét munkatársaival, mire végül amellett döntött, hogy a lehető legnagyobb biztonságra kell törekedni. Mindez pedig azt eredményezi, hogy az Örkény fél ház előtt játszik, ami természetesen komoly bevételkiesését jelent, mindamellett, hogy a nézőtéri hangulatra is rányomhatja a bélyegét, de legalább mindenki biztonságban érezheti magát – tette hozzá.

    Értelemszerűen kötelező a maszkviselés is a színházban – erősítette meg Mácsai Pál, megjegyezve, hogy kifejezetten rosszkedvűen nézi azt, amikor a BKV-járatokon a fél utazóközönség annak hiányában utazik. „Vegyük föl, én magam is felveszem, amikor nyilvános helyeken vagyok, és vigyázzunk egymásra” – hangsúlyozta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész.

    Arra is kitért, hogy a nézőtér fertőtlenítésére is nagy hangsúlyt fektetnek, nemcsak „fújkálással”, hanem teljes légcserével, megtéve mindazt, amire a színháznak a lehetősége futja. Nincs ruhatár – tette hozzá a színházigazgató –, hiszen az is csak sorban állással és jelentős interakcióval járna. Emlékeztetett, miután mindenki mellett lesz egy üres hely, így azokra, vagy a székek alá bárki elhelyezheti a kabátját, mint megannyi színházban a világban. Így a kiürülő ruhatárakba költözhet a büfé, csökkentve azok terheltségét is.

    Természetesen az Örkényben is mérni fogják az érkező vendégek testhőmérsékletét, és akinek 37 fok fölötti lesz, azt megkérik a távozásra, bízva abban, hogy ebből nem lesz konfliktus. „Összességében, megpróbálunk vigyázni egymásra” – fogalmazott Mácsai Pál, kifejezve abbéli reményét is, hogy nem szökik fel ismét annyira a fertőzöttek száma, hogy egészen be kelljen zárniuk a színházaknak, de inkább nem is festené ezt az ördögöt a falra, mert nagyon nem szeretné.

    Forrás: infostart.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram