Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 10., csütörtök
    banner_bigBanner4

    Nem akar szűnni az érdeklődés – Májusban is látható lesz a Valahol Európában Sopronban

    2020. február 23., vasárnap 14:01

    Olyan nagy és szűnni nem akaró az érdeklődés a Valahol Európában musical iránt a Soproni Petőfi Színházban, hogy az intézmény vezetése úgy döntött, tavasszal még kétszer műsorra tűzi a darabot a közönség kérésére: május 22-én délután és este is látható lesz a város teátrumában.

    Ami már korábban eldőlt, június 26-án és 27-én a fertőrákosi barlangszínházban lép színpadra a darab stábja, ekkor búcsúzik a nézőktől a csapat. A jegyek hamar elfogytak, az érdeklődés továbbra sem csökkent az előadás iránt, így májusban még két alkalommal a Soproni Petőfi Színházban is megtekinthető a Valahol Európában.

    A produkció Mikó IstvánKisfaludy Zsófia, Vastag Tamás, Savanyu Gergely és 31 gyermek főszereplésével megtalálta az utat a nézőkhöz.

    Halasi Imre rendező, Gyenes Ildikó koreográfus sokat dolgozott azért, hogy a musical olyan színvonalon kerüljön a közönség elé, amely után méltán járt a vastaps mindenkinek.

    Amikor tavaly februárban nyolcvanan jelentkeztek a musical gyermekszereplő válogatására, akkor még senki sem tudta, kik vehetnek majd részt ebben az előadásban. Végül 31-en maradtak. A népes gyermekcsapat a próbák szüneteltetése közben is lelkesen gyakorolt, s azt ígérték, ez így lesz most is.

    A színészek is örülnek a sikernek, és annak, hogy a nézők ilyen szeretettel veszik körbe az előadást. Ezt is szeretnék megköszönni a májusban.

    (A musical a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft-vel kötött megállapodás alapján került bemutatásra. A zeneszerző Dés László, a dalszöveg Nemes István, a szövegkönyv Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter munkája.)

    Forrás: Soproni Petőfi Színház

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram