Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Mégis ki áll ki a Katona József Színházért?” – Bodor Johanna sorai

    2023. december 4., hétfő 08:35

    „Tehát a Katona József Színház egyik munkatársa elkövet egy hibát, amiről nyilvánvalóan az igazgató és a gazdasági igazgató nem tudott. Akik ismerik a két vezető munkáját, illetve követték a működésük szempontjait, a nyilatkozatokat, az interjúkat akkor azt is tudják (mert ha másból nem, de mindebből lehet következtetni), hogy gondolkodásmódjukban sok minden fontos, de a moralitás különösen az” – kommentálta a Katona József Színház ügyét Bodor Johanna koreográfus.

    „Az elkövetett hibára erős méltatlankodással és rendkívül gyorsan ugrott számos újság, színházcsináló, politikus – még a magas politika is. Kampányszerűen történt.

    Olyanok is megszólaltak, akik morális értelemben megkérdőjelezhetőek. Abszurd módon, ekképpen válik kissé értéktelenné a helytelenítés is.

    Hitelesebb lett volna ha pusztán korrektség nevében szólaltak volna meg. Mert korrekt állítás: ez helytelen cselekedet amit orvosolni kell és ez meg is történt. A Katona meghozta a döntést, megtette a kötelességét.

    Ki áll ki a Katonáért most?

    Én kiállok.

    Magam felé tartozom ezzel épp morális okokból” – írja az alkotó.

    Bodor Johanna, Csizmadia Tibor / Fotó: Éder Vera

    „A Katona József Színház az elmúlt negyven év alatt – MINDENT letett Magyarország kulturális asztalára, olyan előadásokkal amelyek emblematikusak és Magyarország kulturális emlékezetébe vésődtek.

    Mi, mit adunk neki?

    Mi mit teszünk érte?

    Még akkor is, ha ezt az emberi életet nem veszélyeztető hibát elkövette?

    Hiba és hiba között van különbség…

    Hibát észlelők és kezelők között is van különbség – nem beszélve a politikai és a szakmai érdekekről, amelyek kellő módon összekuszálják a tisztánlátást.

    Kérdezem én újra – helytelenítéssel egyetértve: mégis ki áll ki a Katona József Színházért?” – veti fel Bodor Johanna.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram