gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    „Megoldáson dolgozunk” – A rezsiárak miatt felfüggesztheti működését a Vörösmarty Színház

    2022. szeptember 6., kedd 11:44

    „Megnyitottuk a 2022/23-as évadot, amely – nem rejtjük véka alá – óriási kihívásokkal állítja szembe társulatunkat. Egy azonban biztos, a színház nem állhat meg, még ha esetleges leállásokkal számolnunk is kell, a kultúra fellegvára kiszolgálja a hozzá érkezőket” – közölte a Vörösmarty Színház.

    fotó: Fejér-Erdélyi Teréz

    Az évadnyitó társulati ülésen a fenntartó önkormányzat képviseletében Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Cser-Palkovics András a villamos áram-ellátással kapcsolatban azt mondta, hogy az áramszámla 250 millió forinttal növekedik meg az elkövetkező időben. 

    „Arra kértem igazgató urat, hogy gondoljuk át a téli működtetés és működés kérdését, azzal, hogy lehetőség szerint a bérletek kijátszásának ne lehetetlenítse el.”

    De biztosította a társulatot, hogy munkatársaival és a színház vezetésével olyan megoldáson dolgoznak, amely mindenki számára kielégítő lesz. 

    „A cél tehát egy olyan megoldás, amely egy átmeneti felfüggesztése lenne nem az intézmény, hanem az épület működtetésének, és utána kijátszhatóak lesznek a darabok.” Amennyiben erre szükség lesz, erre januárban és februárban kerülhet sor. „A cél tehát, hogy teljes évadot tudjon a színház játszani. A bérleteseket is arra kérjük, hogy legyenek bizalommal a színház irányába!”

    Dr. Szikora János igazgató az évadnyitón úgy fogalmazott, hogy nem egy új színházi évadot nyitunk, hanem egy új színházi korszak nyílik meg, ahol mások a játékszabályok. 

    „Akkor gondolkodunk helyesen, ha úgy gondolunk a jövőre, hogy az annyira más lesz, hogy semmilyen tekintetben nem fog hasonlítani ahhoz a múlthoz, amit megszoktunk. Valami új kezdődik, és ebben az újban a gyökér máshol van: nem az energiaárakban, hanem a színházat működtető emberi energiában. Ebben tudok gondolkodni.”

    Ez az újfajta színházi szemlélet olyan társadalmi felelősséget kell vállaljon, amely az embereket ebben a helyzetben leginkább mérgező dolgokat, a félelmet és haragot igyekszik megszüntetni. „Az elkövetkező időben mi ezen fogunk dolgozni.”

    Így tehát azok, akiket már a Vörösmarty Színház bérletesei, törzsközönsége között tudhat, továbbra is ugyanazzal a minőségi kínálattal és ugyanazzal a kiváló társulattal találkozhatnak. Szeptember végén a Pelikán Fészek kapuit a Petőfi Rock című előadással nyitják meg, a Nagyszínpadon pedig kezdődik a Julius Caesar próbafolyamata.

    Bérleteiket megtalálják ITT

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram