Hosszú, sokszínű, figyelemre méltó pályaútjáért nemrégiben Prima-díjat vehetett át Károly Kati, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenei vezetője. Elismerése mostantól a Magyar Ezüst Érdemkereszt mellett szintén igazolja kiváló és pótolhatatlan munkáját, ereményes karrierjét.

Egy művész soha nem az elnyerhető díjakért alkot, mégis jóleső érzés, amikor ilyesféle elismeréssel méltatják a szakmai eredményességet. Számoltál valaha a Prima-díjjal?
Én is azok táborát erősítem, akit nem az motivál, hogy díjakat kaphat, inkább a munkámra figyelek és erre fordítom minden figyelmem. Épp ezért váratlanul ért, de természetesen hozott magával egy nem mindennap átélhető jó érzést. Ilyenkor az ember egy kicsit ünnepinek, különlegesnek érzi magát… legalábbis egy rövid ideig.

Tud ez motiválni téged a jövőre vonatkozóan, vagy enélkül is találsz motivációt a hétköznapokban?
Bár mindig találok inspirációt és ihletet, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jelent motivációt egy ilyen elismerés. A hétköznapokban olyan mennyiségű munkát végzünk, hogy bizony egy-egy pillanatra mi is elfáradunk. Ilyenkor egy efféle visszajelzés azért igenis tud ösztönözni és gyorsan, könnyedén tudunk továbbhaladni.

Korábban így képzelted el a pályádat, vagy van még hiányérzeted valami miatt, amit eddigre szerettél volna elérni? 
Sosem voltak elvárásaim azzal kapcsolatban, hogy ennyi idős koromra hol szeretnék tartani. Nem is gondolkodtam ezen. Ha most visszatekintek, úgy gondolom, akkor számíthatunk igazán sikerre és elismerésre, ha tesszük a dolgunkat, megyünk előre, elmerülünk abban, amit csinálunk. Ha képesek vagyunk – és maradunk hosszú távon – így alkotni, előbb utóbb meglesz az eredménye. A pozitív visszajelzés azonban sosem akkor érkezik, amikor várjuk, éppen ezért kár is rá buzgón várni – előbb vagy utóbb úgyis jön magától.

A Kecskeméti Nemzeti Színház hosszú ideje az otthonod, a “játszótered”, a munkahelyed. Mit jelent számodra zenei vezetőnek lenni?
Úgy érzem, mintha nagyon sok embernek lennék az anyukája, akinek az a dolga, hogy időnként a helyes útra terelje a gyermekeit, dicsérje őket, közösen velük átéljen szebbnél szebb élményeket és gondoskodjon róluk. Felelősnek érzem magam az életükben, a pályájuk alakulásában, legyen szó énekesről, zenészről, színészről, karmesterről, bárkiről. Mindannyian a kis családunk részei. 

Szoktál-e elmerengeni az idő múlásán, gondolsz-e arra, mit tartogat számodra a jövő?
Én inkább a mának élek, nem hagyom, hogy befolyásoljon mindez. Úgy érzem, elértem azt, amit el lehetett az én szakmámban. Persze mindig lehet többre és nagyobbra vágyni, de szakmailag úgy gondolom, megérkeztem arra a szintre, amire vágytam. Ami ezután jön, az mind ajándék! Az egyetlen vágyam, hogy jó hosszú ideig maradjon motivációm, és minél többet tudjak még jókedvvel alkotni. 

Szerző: Morva Daniella / Kecskeméti Nemzeti Színház