Molnár Gusztávval indulhat újra 2 év után a Drága Örökösök

A SorozatWiki információi szerint az RTL Magyarország visszahozza a 2019-2020 között futó Drága örökösöket, miután a Keresztanyunak a mostani, negyedik évada az utolsó is lesz egyben. A csatornának tehát jövőre új vezető napi sorozatra lesz szüksége, és a portál úgy tudja, a Drága örökösök tér majd vissza, a showrunner pedig ugyanúgy Hámori Barbara lesz, mint az eddigi évadoknál.

Drága örökösök rendkívül népszerű és jó nézettséget hozó műsor volt, ám a sztorit a negyedik évad végén gyakorlatilag lezárták, mégis innen kell majd felvenni a fonalat a sorozatnak, melynek három-négy hónap múlva kezdődhet újra a forgatása.

Drága örökösök a szereplők miatt működött kiválóan, a nézők nagyon szerették a karaktereket, a legtöbb színészt még akkor is a sorozatból ismert szerepe alapján azonosítják, ha már azóta bemutatkozott máshol is – árulta el a Blikknek egy informátor, aki arra is utalt, mi lesz a legfontosabb szereplők sorsa.

“Amennyire tudom, a kulcsszereplők visszatérnek, novemberben kezdődhet a munka” – tette hozzá.

Nem mondhatok semmit. Annyit azonban elárulhatok, köszönöm, jól vagyok”  válaszolta a visszatérésével kapcsolatos érdeklődésre Molnár Gusztáv, aki jelenleg rehabilitációs kezeléseken vesz részt.