Június 3-án, pénteken tartják a Rózsavölgyi Szalon legutolsó bemutatóját az évadban. Peter Quilter darabjában két magányos, végletekig különböző embert látunk, akik egy hóvihar miatt közös bezártságra ítéltetnek. Habár a férfi minden porcikája tiltakozik ez ellen, mégis, szép lassan közelíteni kezdenek egymáshoz. A töretlen lelkesedésű, energiabombaként jelenlévő Judithot Nagy-Kálózy Eszter alakítja. Őt kérdezte a Deszkavízió.
A TELJES INTERJÚ ITT OLVASHATÓ.
“Örülök, hogy Őze Áron (az előadás rendezője – A szerk.) rám gondolt, amikor olvasta a darabot. Ez a történet két nagyon magányos ember találkozásáról szól, akik szélsőségesen különböznek egymástól. A férfi, Patrick senkivel nem akar beszélgetni, ezzel szemben Judith egy kommunikációs gépezet, az egész környék ismeri, hiszen mindenkinek az idegeire megy. Ő úgy dolgozza fel a magányt, hogy megpróbál mindenhol jelen lenni. Amikor ez a két végletekig különböző ember találkozik, ráadásul egy olyan helyzetben, ahonnan nincs menekülési út, kénytelenek a másikat megismerni, és lassanként élvezni kezdik egymás társaságát” – mesélte a darab kapcsán Nagy-Kálózy Eszter.
A felvetésre, miszerint Judithról sokszor juthat eszünkbe a ’megmentő’ kifejezés: mintha minden erejével azon lenne, hogy megmentse Patricket a magánytól, a színésznő elmondta: “Empátia kérdése átérezni mások helyzetét, beleképzelni saját magunkat mások életébe. Egyébként mi, színészek amúgy is ezt gyakoroljuk minden nap. Hiszem, hogy a művészet maga ezt teszi: elfogadóbbá, nyitottabbá nevel minket. A világ minden problémáját nem tudja az ember egyedül magára vállalni. Csak a saját környezetemben tudok megoldásokat keresni. Ahogy idősödöm, egyre nehezebben és fájdalmasabban élem meg az emberek kiszolgáltatottságát.”
Jelenleg a Vígszínház tagja, de a Rózsavölgyi Szalon sem ismeretlen számára, ott játssza Greta Garbót is a Churchill és Garbóban: “Mindkettőnek megvan a plusz izgalma: betölteni egy nagyszínházat, vagy amikor tudja az ember, hogy minden rezdülését látják. Itt nem lehet elbújni. (…) Az őszinteség, a személyesség mindig a legfontosabb. Ez a színpad méretétől független dolog.”