A Szomszédokban Vágási Ferit alakító színésztől megkérdezték azt is, hogy mit szól ahhoz, hogy a Nemzeti Színházból egymás után távoznak a színészek, köztük Udvaros Dorottya is.
A József Attila Színház igazgatóját az RTL kérdezte többek között arról, hogy Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének.
„Évfolyamtársam volt, és nagyon szeretem a Jánost. Nagyon örülök, hogy ő kapta”
– mondta az RTL-nek Nemcsák Károly.
Megkérdezték azt is, hogy mit szól ahhoz, hogy a Nemzeti Színházból egymás után távoznak a színészek, köztük Udvaros Dorottya is.
Szerinte a színházi világban az, hogy valaki elszerződik máshová, az egy természetes folyamat.
„Nem látok ebben semmi szenzációt”
– tette hozzá Nemcsák.