Nemes László a Moulinról: „Az embert akartam megmutatni a mítosz mögött”

Mi marad egy nemzeti hősből, ha a film nem az emlékművet, hanem az embert mutatja? A november 12. óta a magyar mozikban látható Moulin Jean Moulin, a francia ellenállás egyik vezetőjének utolsó tíz napjára koncentrál. Nemes László a Filmhunak arról beszélt, miért mutat kevesebbet a Gestapo erőszakából, mint amennyi az első forgatókönyvben szerepelt, és miért érzi magyar filmnek első francia nyelvű rendezését.

Nemes László a forgatókönyv elolvasása után mélyedt el Jean Moulin történetében. Az ellenálló titkára, Daniel Cordier Alias Caracalla című könyvében a közös munka mindennapjairól is olvasott.

A kutatás során egy olyan ember képe rajzolódott ki előtte, akit a történelmi szerepén túl is érdemes megismerni. Erről Pauló-Varga Ákos kérdezte a rendezőt a Filmhu november 12-én megjelent interjújában.

„Elég erősen átalakult a könyv, bár már az első verzió sem volt egy klasszikus biopic. Ugyanúgy Moulin utolsó tíz napjáról szólt, de sokkal több volt benne a kínzás, mint a végső változatban, és szerintem nem építkezett annyira érdekesen Moulin és Klaus Barbie kapcsolata sem. Igyekeztük ezt dinamikussá tenni a közös munka során. Fontos volt, hogy az elején a szereplők, ezáltal pedig a nézők se tudják, hogy kicsoda Barbie.

Szerettem volna, ha fokozatosabban épül a film, a kínzásoknál pedig minél inkább késleltetnünk kellett azt a pillanatot, amikor elérkezik a fizikai bántalmazás. Így a néző nem egy kukkoló, voyeur szerepben van, hanem ugyanúgy be van dobva egy borzalmas helyzetbe, mint Jean Moulin. Úgy éreztem, hogy Olivier is a mítosz mögé szeretett volna látni, azonban én immerzívebben akartam ugyanezt megtenni” – fogalmazott.

Mit mutasson meg a kamera, és mit hagyjon a képen kívül?

A történet 1943 júniusában játszódik. Moulin a francia ellenállás fegyveres csoportjainak egyesítésén dolgozik, amikor letartóztatják. A foglyot Klaus Barbie, a lyoni Gestapo vezetője hallgatja ki. Moulint Gilles Lellouche, Barbie-t Lars Eidinger alakítja.

Moulin utolsó napjairól kevés a biztos információ, az eseményekről több, egymásnak ellentmondó beszámoló maradt fenn. Nemes és Olivier Demangel ezért nem történészi rekonstrukcióra vállalkozott. A forgatókönyv átdolgozásakor inkább arra figyeltek, hogyan kerülhet a néző minél közelebb ahhoz, amit Moulin átél. Az első változathoz képest visszavettek a kínzásjelenetekből, és későbbre tették a fizikai erőszak kezdetét.

„Nem akartunk hazudni, de túltolni sem szerettük volna” – mondta a rendező a Filmhunak. Nemes szerint a fenyegetésnek akkor is érezhetőnek kell lennie, amikor maga az erőszak nem látható. Eidingernek Max von Sydow játékát hozta példaként: azt szerette volna, hogy az alakítás erőteljes, de egyszerű maradjon, és Barbie ne váljon képregényszerű gonosszá.

„Azt akartam, hogy a néző mintegy Jean Moulin társa legyen, tanúja a szenvedésének és az áldozatainak” – fogalmazott saját fordításunkban Nemes a cannes-i fesztivál interjújában. Ugyanott arról is beszélt, miért nem érdekli a jó és a rossz egyszerű szembeállítása: „A jó és a rossz együtt van jelen az emberben és a civilizációban.”

Francia produkció, magyar alkotótársak

A Moulin májusban a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, 11 évvel azután, hogy a Saul fia elnyerte a fesztivál nagydíját. A francia produkciót Magyarországon forgatták, a rendező több régi alkotótársával. A 35 milliméteres nyersanyagra készült film operatőre Erdély Mátyás, vágója Politzer Péter, hangjáért Zányi Tamás felelt. Nemes a megszokott csapat munkájára utalva nevezte a Moulint magyar filmnek, amelyben történetesen franciául beszélnek.

„Nem szeretem ezt a gyors munkatempót” – mondta az interjúban a rendező. A cannes-i bemutatóig különösen az utómunkára maradt kevés idő, pedig a hangzás kidolgozása ezúttal is fontos része volt a filmnek. A laborban a fehérítés kihagyásával erősítették a kép kontrasztját, így a sötét tónusok a vásznon is mélyebbek maradtak.

A beszélgetésben egy következő filmterv is szóba került. Nemest a horrorból az a határvidék érdekli, ahol a természetfeletti még nem írja felül teljesen a valóságot. A Filmhu szerint Cormac McCarthy Odakint a sötétség című regényét szeretné filmre vinni.

„Gyerekkoromban a 19. századi gótikus, fantasztikus horror történetek, a Grimm-mesék, az Andersen-mesék horrorisztikus oldalai nagy hatással voltak rám. Egyébként nehezen nézek horrort, mert jó néző vagyok, és megijedek, de ha jó a horror, mint például a Ragyogás, azt szeretem. Az öncélú horrorok, a testhorrorok, vagy a torture porn viszont egyáltalán nem érdekelnek, szerintem ezek egyszerűen csak visszataszítóak. Perverz pozícióba helyezik a nézőt, amit biztosan lehet szeretni, de eközben elidegenítenek az igazi emberi érzelmektől, könnyen érzéketlenné tesznek.

Engem mindig jobban érdekelt az a film, ami flörtöl a természetfelettivel, de nem megy át teljesen az irracionálisba, valahol egy határvidéken van. Az irracionalitás bizonyos elemei nagyon izgalmasak akkor, ha ennek van egy filozofikus mélysége. A festészetben, például Goyánál ilyen a kollektív hisztéria motívuma, vagy az irodalomban Cormac McCarthy-nál a horrorisztikus elemeknek a bibliai, archetipális ereje. Most épp egy olyan filmet készítek elő, amiben ezekkel foglalkozhatok” – nyilatkozta,

A Moulin november 12. óta látható a magyar mozikban az ADS Service forgalmazásában.