gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Startol a Nyílt Fórum – 6 kortárs mű Szentendrén

    2020. augusztus 8., szombat 14:53

    A Szentendrei Teátrum fogadta be idén a Színházi Dramaturgok Céhe Nyílt Fórum rendezvényt, amelyre augusztus 9-14. között várják az érdeklődőket felolvasószínházi előadásokkal. 

    A Színházi Dramaturgok Céh által meghirdetett Nyílt Fórum elsődleges célja, hogy minél több új kortárs mű születését, a művek és szerzőik bemutatkozását segítse elő, így gazdagítva a kortárs színházi repertoárt.

    A darabokat a Nyílt Fórum dramaturgcsapata választotta ki 2019 őszén. A budapesti és nyíregyházi műhelymunkát követte volna a debreceni. Ám a DESZKA fesztivál elmaradt. Helyette online felületen mutatkozott be a DeszKarantén fesztivál.

    A következő forduló lesz az első alkalom, hogy élőben kerülnek közönség elé a művek, ezért az alkotók igazi ünnepként élik meg, hogy újra valódi színházi együttlétben lehet részük a közönséggel. A hat különböző, egyedi hangvételű művet a Dunaparti Művelődési Ház kertjében adják elő. A felolvasószínházi bemutatók után színházi szakemberekkel beszélgetünk a művekről.

    A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött!

    Regisztrálni ezen az oldalon lehet 0 Ft-os jegy vásárlásával.

    Program:

    • Augusztus 9. vasárnap 18:00

    Dézsi Fruzsina: A helyzet ura

    • Augusztus 10. hétfő 18:00

    Molnár T. Eszter: A zsúr

    • Augusztus 11. kedd 18:00

    Horváth János Antal: Szentivánéj

    • Augusztus 12. szerda 18:00

    O. Horváth Sári: Hiszitek mit nem

    • Augusztus 13. csütörtök 18:00

    Tóth Réka Ágnes: Ez

    • Augusztus 14. péntek 18:00

    Dóka Péter: Polimax, avagy a Kockaróka visszatér

    Forrás: Szentendrei Teátrum, Fidelio

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram