95 évvel ezelőtt, 1928. január 30-án született Vámos László Kossuth-díjas rendező. Az alábbiakban rá emlékezünk.
Vámos László pályájáról:
1928.január 30-án született Vámos László Kossuth-díjas magyar rendező, Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész. 1950-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán. A Nemzeti Színház rendezője volt 1950-től 1952-ig, 1952 és 1955 között pedig a debreceni Csokonai Színház főrendezője lett.
1955-ben a Madách Színházhoz szerződött, ahol 1973-ig rendezett. Shakespeare: Hamlet című darabjának 1962-es nagy sikerű rendezése után Ausztriába, Németországba, Lengyelországba, Franciaországba és az USA-ba is meghívták rendezni.
1967 és 1980 között az Operettszínház főrendezője, 1982 és 1990 között pedig a Nemzeti Színház művészeti vezetője és főrendezője volt. 1960-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezőtanára, később a színházrendezői tanszék vezetője lett. 1994-től a Magyar Állami Operaház főrendezője, 1995-től haláláig, – 1996-ig – megbízott főigazgatója volt.
Rendszeresen rendezett a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban is. Pályafutása alatt drámát, operát, operettet, musicalt egyaránt rendezett több külföldi színházban is. Emlékezetes munkái közé tartozott Az ember tragédiája, a Hamlet, a West Side Story és a Hegedűs a háztetőn színpadra állítása.
1996.február 3-án szerződött át az égi társulathoz. Vámos László nevének megőrzésére Psota Irén a Nemzet Színésze, saját anyagi tőkéjéből létrehozta a Vámos László Alapítványt, amely minden évben egy fiatal – a kuratórium által kiválasztott – színházművészt jutalmaz a Vámos László-díjban. A magas rangú művészi elismerést március 27-én, a Színházi Világnap alkalmából adják át.
Hegedűs D. Géza, aki többször játszott a művész rendezéseiben és tanártársa is volt, egy megemlékezésen felidézte, hogy Vámos László hosszú időn keresztül a Magyar Színházművészek Szövetségének főtitkáraként is dolgozott: „Szakmánk rengeteget köszönhet neki” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a társulatok megléte, a magyar színházi élet biztonságos működése az ő elévülhetetlen érdeme is. Szívósságát, odaadását emelte ki, mint mondta, a művész a legnagyobb hatalommal is hajlandó volt szembeszállni az igazságért, egy társulatért.
„A legtisztességesebb színházi embert ismertem meg benne” – fogalmazott a színművész.
Csikos Sándor Vámos Lászlóról:
Vámos László születésének 90. évfordulóján, 2018. január 30-án, síremlékének megkoszorúzásával emlékeztek pályatársak, szakmabeliek a rendezőre. Csikos Sándor színművész az alábbi beszédet mondta el:
“Debrecenből jöttünk Kubik Annával a Csokonai Színházból, amelynek te a főiskola elvégzése után főrendezője lettél. Olyan társulatba kerültél, amelynek tagjai azóta már színészlegendákká lettek: Márkus László, Mensáros László, Örkényi Éva, Andaházi Margit (Manyika) és Soós Imre. Ő játszotta a rendezésedben – abban a legendás előadásban – Rómeót, amit később beszélgetések, sztorizások alkalmával annyit emlegettél. Dunaújvárosban egy iskolában próbáltatok nyáron, ahogy ott a tanteremben Soós Imre kimondta azt a szót, hogy “száműzetés”, ez örök színházi pillanat maradt számodra.
Ragaszkodásodat a Csokonai Színházhoz nem csak szavakban fejezted ki, hiszen kezdeményezője voltál, hogy szobrot kapjon a legendás igazgató, Téri Árpád.
A szobor avatásán szép beszédben emlékeztél meg első igazgatódról. A Csokonai Színház és a Magyar Színházi Társaság rólad is tisztelettel és hálával emlékezik a színház előcsarnokában: plakett őrzi emlékedet.
A színházi világ tele van sztorikkal és legendákkal. Azt hiszem, nem méltatlan sem az alkalomhoz, sem a szellemiségedhez, hogy személyes élményeimet idézzem.
Főiskolai vizsgaelőadásunkat rendezted, Bornemissza Péter Magyar Elektráját (Almási Éva, Csomós Mari, Kertész Péter, Csikos Sándor). Mindig figyelemmel kísérted a képzőművészeti és zeneművészeti főiskolát, így választottad Kalmár Katit díszlettervezőnek és Eötvös Pétert zeneszerzőnek.
Előadás után elmentünk bulizni Kalmár Katihoz, és valaki kérdezte, meghívtuk-e a Tanár urat. Telefonáltunk, és azt mondtad, hogy te már feküdni készülsz. Mondtuk: “Nem baj tanár úr, jöjjön, ahogy van!” Tíz perc múlva csengettek, és Vámos tanár úr ott állt pizsamában: „Azt mondták, jöjjek, ahogy vagyok.”
Két rendezésre is visszatértél a Csokonai Színházba (Háry János, Varázsfuvola). Próbák után mindig körbe ültünk téged Király bácsi legendás klubjában, és hallgattuk a történeteidet. Marika néni mindenkinek tudta a kedvenc ételét, te is szerettél jókat enni és inni. Megtiszteltél azzal, hogy pertut ittál velem s én megjegyeztem, hogy szívesen meghívnálak egyszer ebédre. Próba után megvártalak, kérdezted, melyik étterembe megyünk. Mondtam, Tanár úr, ha én meghívtalak, azt jelenti, hogy én főzök. Láttam, hogy egy kis felhő vonult át a szemeden és a homlokodon, de fegyelmezett színházi ember lévén tudtad, hogy ezt a „jelenetet” el kell játszani. Szerencsére nagyon jót főztem. Egyszer csak letetted a kés-villát, és tanárodat Nádasdy Kálmánt idézted: „Nagyon bizonytalan ez a színházi világ, tanuljanak valami szakmát, ha a pályán nem lesznek sikeresek. Sanyi, neked már lehet egy szakmád, elmehetsz szakácsnak.”
Még egy gondolat a tanárról. Neked a tanítás nem csak abból állt, hogy leadtad az órát, hanem figyelemmel kísérted utunkat a pályán. A tanítványaimmal az Ady Gimnáziumban még mindig használom azt a négy oldalas jegyzetet, amelyben a teljes Shakespeare-ből jelenetek és monológok voltak megjelölve. Hétfői szünnapon a főiskolán ezeket elemezted, rendezted, előjátszottad. Szerettél előjátszani.
Tanár úr! Milyen jó lenne ma is köréd ülni, a mai színházi világban. Köszönünk mindent!” – fogalmazott Csikos Sándor.