gate_Bannergate_Banner
PinceszínházRózsavölgyi SzalonVígszínházFigeczky Bence
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 2., szombat

    Istentelen ifjúság – Nagy Péter István rendezésében mutatja be a Radnóti Színház

    Javában zajlanak az Istentelen ifjúság próbái a Radnóti Színházban. A történet egy fasizálódó országban játszódik, ahol a kirobbanó háború fenyegetésében a nemzet jövője a tét. A jövő pedig, mint mindig, a fiatalokon áll, és mindazokon, akik a hazafias helytállás útján segítik ezt a generációt. Az Ödön von Horváth kisregénye alapján született darab középpontjában a boldogulását […]

    3tél – Alföldi Róbert rendezésében látható a Radnóti Színházban

    Október 21-én, szombaton beköszönt a tél a Radnóti Színházban – és egyből három is! Ezen napon mutatják be ugyanis a kortárs horvát írónő, Tena Štivičić 3tél című, Magyarországon először látható színdarabját, Alföldi Róbert rendezésében.

    „300 év távlatából is mennyire aktuális!” – Interjú Nagy Márkkal és Baki Dániellel

    Október elején mutatták be Friedrich Schiller Don Carlos c. drámáját a Radnóti Színházban Nagy Péter István rendezésében. Don Carlossal, Nagy Márkkal és Posa Márkival, Baki Dániellel beszélgetett Csatádi Gábor vonzalmakról, azok viszonzatlanságáról, félrecsúszásáról, a távolmaradásról, szeretetéhségről és érzelmi manipulálásról, a tétnélküliség mostani valóságáról, a és Covid tépázta bizalomról. A Pótszékfoglaló interjúja.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram