gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    János vitéz – Táncszínházi bemutatót tartanak Nagyváradon

    2021. január 14., csütörtök 14:25

    Petőfi Sándor halhatatlan művéből, a János vitéz című, világhírű epikus költeményből készülő előadással ünnepli a magyar kultúra napját a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese. A táncszínházi adaptációt Györfi Csaba rendezi, a bemutatóra pedig – a járványhelyzet alakulásának függvényében – a tervek szerint január 21-én kerül sor.

    Az előadás a táncszínház jellegzetes elemeivel, népi és kortárstánc-elemek felhasználásával meséli újra Petőfi Sándor örökérvényű meséjét. Kukorica Jancsi, az egyszerű juhászfiú, kénytelen elhagyni szülőfaluját, és messzire szakad szerelmétől, Iluskától. Viszontagságos utazása során számtalan próbát áll ki, hogy kiérdemelje a János vitéz nevet, mígnem végül Tündérországba vezet útja, ahol hűségét, önfeláldozását bizonyítva, örökre elnyeri Iluska kezét.

    Az előadás címszerepében Drima Mátét, a Nagyvárad Táncegyüttes fiatal táncosát láthatja a közönség, aki nemrég elnyerte az év legényes táncosa díjat. A 2020/2021-es, jubileumi évad alkalmából színre vitt nagyszínpadi produkcióban egyebek mellett a magyar népművészet olyan kiválóságai működnek közre, mint Farkas Ágnes és Farkas Tamás, a Népművészet Ifjú Mesterei díjjal kitüntetett koreográfusok, Tókos Attila koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája, valamint ifj. Csoóri Sándor „Sündi” zeneszerző, a Buda Folk Band alapító tagja.

    A János vitéz táncszínházi bemutatójára 2021. január 21-én kerül sor. A magyar kultúra napja alkalmából szervezett premierre jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online, a www.biletmaster.ro weboldalon. A Szigligeti Színház ugyanakkor felhívja az érdeklődők figyelmét arra, hogy a járványhelyzet alakulása függvényében, a teátrum fenntartja a műsorváltoztatás jogát.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram