2023 őszén dupla premierrel indul az évad a Madách Színházban. Szeptember közepén mutatták be a Pretty Womant, október 14-én pedig érkezik a SIX. A musicalek díszlet- és animációtervezője Vízvárdi András, aki úgy véli: a modern musicaljátszás egyik legfontosabb eleme a tökéletes időzítésű, a feszes, dinamikus képváltásokkal dolgozó látvány. Az őszi bemutatók díszletein túl Vízvárdi Andrással inspirációról, intenzív munkafolyamotokról, a szerencsés pillanatról, gyerekkori “színházi” élményekről, és a ledfalas díszletek térhódításáról is beszélgettünk.
Segíti a munkát, ha egy színházi adaptációnak elementáris erejű filmes előélete van és a történet mindenki számára jól ismert?
Azt a nyugtalanító tényt, hogy a színpadi változatot mindenki a filmmel fogja összehasonlítani, el kell tudni fogadni, de még inkább könnyű kézzel elengedni. A realista történetmesélésben a cél ugyanaz a filmvásznon, mint a színházban, csak az eszközök nagyon mások. Emiatt, amikor szétnyílik a függöny, már senki nem a filmbéli megoldásokra kíváncsi, inkább csak örömmel ráeszmél, ha viszonthallja, viszontlátja a nagy jeleneteket, mondatokat, de már a színház nyelvén.
Ez az érzés inkább egy belső, megnyugtató támasz, semmint a különbségekből fakadó kritika hangja. Alkotóként pedig nagyszerű előkép a film, tűpontos korképet ad az időszak vizuális kultúrájáról, technikai fejlettségéről, a helyszínek karakteréről: a Pretty Woman esetében a 90-es évek termékeny és sokszínű Hollywoodjának otthont adó Los Angeles világáról.
Minden ikonikus, valós helyszín jól dokumentált – a filmet Beverly Hills-ben forgatták -, a Beverly Wilshire Hotel külső jeleneteitől kezdve a Hollywood Boulvard csillagokkal szegélyezett útvonalán át a Rodeo Drive luxusboltjaiig. A film alapján tökéletesen visszakereshető mind a mai napig az összes kultikus helyszín.
Emlékszik, mikor találkozott először a Pretty Womannel és milyen érzéseket váltott ki?
A film 90-ben készült, gimnazista koromban. Mára a romkom műfajának egyik legnagyobb klasszikusa, akkor nagyon-nagy filmek társaságában lett kasszasiker, például ugyanebben az évben készült Scorsese Nagymenőkje, de a Kern András és Tóth Enikő hangján megszólaló Hamupipőke-történet végleg beágyazódott az emlékezetembe, ezzel – azt hiszem – nem vagyok egyedül. A musical változattal tavaly télen ismerkedtem meg, Szirtes Tamás Igazgató úr felkérését követően.
Szövegkönyv, zenei alapanyag, hangulat – esetleg egészen más határozza meg a díszlettervezés első heteit?
Ez egy különleges, lebegő, átmeneti állapot, talán a legizgalmasabb is. A szobrászkodáshoz tudnám hasonlítani, amikor az alkotó már tudja, mire készül, tudja, hogy milyen anyagból fogja készíteni a művet, tisztában van a nyersanyag tulajdonságaival, de a kivitelezés részleteit még maga sem ismeri. Mindig úgy érzem, hogy nem én jövök rá a mindent eldöntő strukturális megoldásra, hanem a megoldás talál meg engem, rendezői instrukciókkal egyengetve az útját, és ad egy alapvető víziót a tervezéshez. Ezt a szerencsés pillanatot kell türelemmel kivárni.
Utána még hetekig azt vizsgálom, hogy a vízió hogyan illeszkedik a zenéhez, a jelenetekhez, funkcionálisan működőképes lehet-e, de mindezt az első szakaszban csak fejben. Ezzel a rendezőt sikeresen őrületbe lehet kergetni. A szövegkönyvet szoktam a legvégén olvasni, mert nem akarom, hogy túlságosan elaprózva, gyakorlatiasan szemléljem a darabot a tervezés kezdeti szakaszában. A nagyból vezetem le a kicsit.
A Pretty Woman és a SIX látvány- és díszlettervein mikor kezdett el dolgozni?
A SIX című koncertmusicalre kaptam meg előbb a felkérést, tavaly novemberben, de hamar kiderült, hogy a színház párhuzamosan tervezi színpadra vinni a két nagyprodukciót, így a Pretty Woman musical díszlettervezői felkérése már ott lapult a karácsonyfa alatt, pöttyös csomagolásban. Különleges, ünnepi pillanatok voltak. A tényleges tervezői munka pedig január elején indult el és az animációkészítéssel együtt egészen a premierig tartott. Most pedig már a SIX nagy hajrájára készülünk, az október közepi bemutatóval.
A kezdeti ötletek mind megvalósultak?
Hálás lehetek: szinte kivétel nélkül. Mivel hosszú, analitikus előkészítés, alapos rendezői egyeztetések után alakult ki a koncepcióterv, a színpadi technikát, szcenikát maximálisan kihasználó logikai rendszer felállt, ezt követően az egyedi képek, helyszínek komponálása már biztos mederben haladt.
A tervezés legelején kialakult a terv, hogy teljes mértékben a színpadi forgóra ültetjük a darabot, ami a Madáchban kuriózum, 360 fokban használjuk a ledtechnikát először a teátrum életében, egy nagy épített elem köré szervezzük a játékot, amit a lehető legtöbb szcenikai lehetőséggel ruházunk fel, hogy a legrugalmasabban tudja a jeleneteket szolgálni. Így jött létre egy két-, a süllyedőknek köszönhetően néha háromszintes, hat játszó helyszínes mérnöki építmény, rejtett belső közlekedőkkel, ki-be mozgatható betételemekkel, amit a ledtechnikával tulajdonképpen végtelen számú kép megjelenítésére tettünk alkalmassá.
A forgónak köszönhetően több nyílt változást tudtunk létrehozni, megadva a darabnak a folyamatos dinamikát, a filmszerű, feszített jelenetváltást, a többsíkú, rétegzett látványt.
Honnan merített inspirációt a Madách Színház két, nagyszínpados őszi bemutatójának látványvilágához?
A Pretty Womanhez értelemszerűen a film adott első, nagy támpontot, de nagy gyűjtőmunkát végeztem a 90-es évek Beverly Hillsének minden külső megjelenésével kapcsolatban. Végigjártam virtuálisan az érintett helyszíneket a streetview segítségével, hotel lobbykat, lakosztályokat, divatbolt portálokat, butikbelsőket kutattam. Utánajártam a Beverly Hills Polo Clubnak, egy életre megjegyzetem a Lotus Esprit karosszériáját, és nagy kutatómunkát végeztem a fényreklámok, neon feliratok, utcatáblák témakörében is. Ezek mind apróságnak tűnnek, de ezek azok a karakterjegyek, amik azonosítanak helyszíneket, és megteremtik a kívánt atmoszférát.
A nyitány és finálé grandiózus képeihez az Oscar gálák képi világa adott támpontot. A forgóajtó elemhez – ami mindenki nagy kedvence lett – az elérhető összes klasszikus hotelbejáratot felkutattam, és korabeli rajzokat gyűjtöttem a helyes geometriai kialakításhoz. Így tudtam meg, hogy a forgóajtót 1888-ban egy Van Kannel nevű amerikai feltaláló alkotta meg. A SIX ilyen szempontból egy teljesen más világ, sokkal szabadabb, kötetlenebb műfaj. Igazi popkoncert a színházban, historikus, de magát nem túl komolyan vevő történelmi áthallásokkal.
Egy könnyed, bohém koncertshow, ami nagyobb teret enged a műfajok, stílusok keveréséhez, az egész végül is egy nagy, dübörgő kortárs stíluskavalkád. Olyannyira, hogy a kortárs szó szinte porosnak hat, hallva a SIX szemtelen zenéjét. A londoni, amerikai változatok elsöprő energiáját a saját képünkre formálva a Madách színpadán is viszontláthatjuk, nekünk annyival több feladatunk van, hogy több történelmi hátteret mutassunk meg a közönségnek, a karakterek jobb megértéséhez. Ennek megfelelően a SIX egy tágas alaptérben játszódik, ami egy neon köntösbe bújtatott Tudor-lovagterem és egy mai koncertshow színpadi keresztezéseként született meg.
Az animáció-, és díszlettervezés a rendezői koncepció része? Mennyire intenzív és mióta tart a közös munka Szirtes Tamással?
A rendezői szándék és elképzelés mindig az első és legfontosabb. Ennek vizualizálása egy komplex válasz a tervező részéről, amelyhez a szükséges kereteket kapja meg a rendezőtől. A modern musicaljátszás egyik legfontosabb eleme a tökéletes időzítésű, a feszes, dinamikus képváltásokkal dolgozó látvány.
Minden üresjárat a helyszín-változásokban, időbeli lyuk, ami kibillenti a nézőt a történet illúziójából, tervezői hiba. (Stílszerűen a Pretty Womanhez: Nagy hiba…) Ennek elkerülésére az egyik technikai eszköz lehet a ledfalas díszlet, amit évek óta, más-más formában illesztünk a Madáchban játszott darabok színpadképeibe. Ez egy hosszú, darabról darabra történő tanulási folyamat is egyben, amely a Pretty Womannel a teljes, 360 fokos ledfalas térelemmel egy új fejezethez érkezett. Szirtes Tamás igazgató úr arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen típusú darabok esetében a díszlet akkor lesz jó, ha működésében van jól kitalálva, mert utána már minden annak belső logikája szerint alakítható és formálható. A flexibilitás és rendszerelvű működés alapvető rendezői elvárás volt a darab díszletével kapcsolatban, a legmagasabb esztétikai igények mellett, természetesen. Amikor a díszlet ennyire elevenen veszi körbe és mozgatja a szereplőket, tánckart, ott különösen intenzív az együtt gondolkodás a rendezővel és a koreográfussal, Tihanyi Ákossal.
Mitől és miért izgalmas az ön számára egy jó díszlet?
A tökéletes díszlet az, amit tátott szájjal nézek, ahol én is elfelejtem a szakmát és átadom magam a műélvezetnek.
A “jó” díszlet esetében számomra kétféle kategória létezik. Az egyik az “okos- vagy konceptuális díszlet”, ahol egy erős vezérmotívumra, vagy gondolatra van felépítve a teljes színpadi megjelenés, a szcenika és ami az egész művészeti koncepciót meghatározza, kiemeli vagy akár értelmezi a rendezői szándékot. Ezek olyan erős és bátor jelek, vagy struktúrák, amik a hátukon viszik a darabot és csettintünk a kreatív gondolat láttán. A másik kategória az esztétikailag rabul ejtő, emocionális díszlet, ami többrétegű, rejtélyes, nem könnyen kiismerhető, méltóságteljes és alázatos a darabhoz, és a végsőkig részletgazdag, nem engedve a nézőt, hogy kiessen az általa keltett illúzióból. Utóbbi már erősen a képzőművészet határterülete, míg az előbbi – hozzám közelebb álló módon – inkább alkalmazott művészet, mindez alapos technológiai és mérnöki háttérrel támogatva.
Hogyan került erre a pályára? Mindig vonzotta a képzőművészet, a színház világa?
Színházszerető mérnökcsaládban nőttem fel, építész édesapámmal, bátyáimmal hétvégente gyakorta építettünk közösen makettszínházat és játszottunk „színházast”. Az építészkar elvégzése után alkalmazott művészetet, tervezőgrafikát tanultam az akkor még Iparművészeti Egyetemen. A színház világa 2006-ban a legendás Producerekekel szívott magába, Szirtes Tamás felkérésére terveztem meg az előadás plakátját, azóta is folyamatosan készítek plakátterveket színházi, filmes produkciókhoz. A színpadi munkákhoz a szaporodó ledfalas díszletek térhódítása vittek egyre közelebb. Ebben öntudatlanul is összekapcsolódott a mérnöki és grafikusi feladat, a felhőtlen gyerekkori játék felnőttkori manifesztációjaként. A tizenötödik című musicalnél fogalmazódott meg először Szirtes Tamás igazgató úrban, hogy egy kézben legyen a díszlettervezői és az animációs munka, a látványtervezői részfeladatok közötti szervesebb kapcsolat kialakítása érdekében, amelyre – elsőszülött gyermekként – különösen nagy szeretettel gondolok vissza.
Van sajátos motívuma, ’névjegye’, ami minden előadásában visszatér?
Nagyszínpadi terveimen, a téralkotásban érezhető az építészségem konstruktivista hozzáállása. A terveim alapjai erősen szerkezetiek, akár A tizenötödik börtönterének áttört, rácsos térfalaira, akár a Pretty Woman forgatott tömegére gondolok. Ugyanakkor ezt a merev geometrikusságot oldják fel a ledfalakon megjelenő grafikáim, melyekkel felöltöztetem a tereket, s amelyeket évek alatt fejlesztettem a színházi világításhoz tökéletesítve. Ezen grafikák egyedi fényelésére névjegyemként tekintek.
Az alkotói folyamat melyik része, fázisa a legizgalmasabb?
A felkérés és a premier esszenciális pillanatai. Mindkettő egy nagyon koncentrált, erős érzelmi pillanat, a kettő között pedig hónapokig tartó, embert próbáló alkotómunka folyik.
Éjjel-nappal a színházban dolgozik a premier előtti hetekben? Folyamatosan jelen van és követi, hogy miként kell életre, amit megálmodott?
Az éjjel-nappalt szó szerint kell érteni. A tervezőnek ilyenkor jó értelemben véve kontrollmániásnak kell lennie, mert minden, a színpadon látható dolog esztétikai minőségéért felel. Nagyon sokféle szakma munkája jelenik meg közvetve és közvetlenül is a varázsdobozban, ahol a végső megjelenésben mindennek harmonikusnak és könnyednek kell tűnnie.
Napközben a próbák zajlanak, ahol az aktuálisan felmerülő rendezői kérésekre kell megoldásokat találni, este és éjszaka a világítástervezés zajlik. A próbák szünetében a díszlet korrekcióival foglalkozunk, nincs üresjárat. A színpad megköveteli magának az alkotói energiákat, hogy aztán a sokszorosával adja vissza azt a közönségnek.
Vass Kata / Színház Online
(X)