Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Upor László: „Olyan mértékig elmérgesedett ez a helyzet, hogy esélyét sem látom az együttműködésnek”

    2022. május 16., hétfő 21:19

    A Freeszemle egyik programja után Upor László, az SZFE volt rektorhelyettese, a Freeszfe Egyesület egyik alapítója válaszolt a Népszavának.

    A teljes interjú a Népszavában olvasható.

    Az egyetemfoglalás alatt többen támogatták a Freeszfe-t anyagilag is, árveréseket szerveztek. A kérdésre, van-e esély rá a továbbiakban, hogy biztos és állandó anyagi támogatásban részesüljenek, Upor László dramaturg elmondta: „(…) A hőskorszakunk csúcsán, az egyetemfoglalás idején valóban sokan támogattak minket kisebb összegekkel, és ez nekünk rengeteget számított.
    Nagy öröm lenne, ha most is így állnának hozzánk, ezzel a figyelemmel és nyitottsággal. A problémánkat persze az oldaná meg, ha komoly vállalatok segítenének, ha őket nem kompromittálná az, hogy a Freeszfe-nek pénzügyi támogatást nyújtsanak, ez volna a második lehetőségünk. A harmadik lehetőség, ami nem lehetetlen, és én ebben reménykedem igazán: hogy európai forrásból közvetlenül kapjunk támogatást pályázatok útján.”

    Másfél év telt el az egyetemfoglalás óta. Arról szólva, számítanak valamilyen gesztusra a kormánypárti kulturális éra részéről, azt felelte:
    „Úgy gondolom, olyan mértékig elmérgesedett ez a helyzet, hogy esélyét sem látom az együttműködésnek. Másfelől pedig azt gondolom, ha azok, akik minket gyakorlatilag elüldöztek az egyetemről, hirtelen ötlettől vezérelve mégiscsak a segítségüket ajánlanák fel, azt nem fogadnánk el. Azok az intézmények, akik tulajdonképpen sportot űztek abból, hogy a hitelünket rontsák, nem fogják elismerni a hallgatóink mostani teljesítményét sem. Pedig csodálatos alkotások születtek, ugyanakkor egy el nem múló fáradtság érezhető a diákokon és a tanárokon, ennek része a járványhelyzet, a nincstelenség. És persze ehhez az is hozzátartozik, hogy egy nagy hőstett után az ember nem élhet hősként tovább. Nem sikerült kipihennünk az utóbbi másfél évet.”

    Az elmúlt egy évben részleges otthonra leltek a CEU Nádor utcai épületében és a Marczibányi téren. Ennek kapcsán Upor László kifejtette:
    „Ezen a két helyszínen biztosan tovább folyik a munka, de szeretnénk valami színházibb, rendezésre alkalmasabb specifikus teret is. Reménykedünk a változásban: azokkal a külföldi partneregyetemekkel, akikkel a diplomamentő programot összehoztuk azt gondoljuk, hogy kapcsolatainkat szorosabbra fűzve létrehoznánk valami közöset, akár egy nemzetközi intézményt. Ezen tényleg gondolkodunk, ha szerencsénk van és nem omlik össze a világ, akkor ebből még lehet is valami.”

    A teljes interjú a Népszavában olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram