Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 15., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Világhazafiak – Indul Upor László beszélgetéssorozata a Trafóban

    2021. március 7., vasárnap 07:33

    Március 10-én új sorozatot indít a Trafó, mely a TudásTrambulint váltja.

    Szerda esténként 8 órától Világhazafiak címen Upor László beszélget olyan művészekkel, akik: „Magyarok. Nem (csak) Magyarországon dolgoznak, nem (mindig) itt élnek. Az egyiknek a szó az eszköze, a másiké a kép, a zene, a mozdulat, a test. Az egyik magánéleti, a másik politikai okból költözött el, az egyik kétlaki, a másik ritkán látogat haza.”

    Az első alkalom vendégei Láng Annamária és Magyar Éva színésznők.

    Láng Annamária  1995-2008 között a Krétakör tagjaként vált országosan ismert művésszé, 2010-ben egy évadot a Vígszínháznál töltött, majd ismét szabadúszó lett. Magyar színésznőként, német nyelvterületen azonnal főszerepet kapott a Burgtheater újjáalakuló társulatában 2019-ben: Margaritaként mutatkozott be Bulgakov Mester és Margaritájában. Azóta is a színház tagja.

    „Miután évek óta szabadúszó vagyok és folyamatosan ingázom a magyarországi és külföldi munkáim során is, ezért nem volt idegen tőlem, hogy külföldön vállaljak munkát. A kérdés inkább az volt, hogy társulati tag legyek-e. Az okozott nehézséget, hogy Miskolcon éppen a második évadomat fejeztem be, vendégként ugyan, de szinte a társulathoz tartozónak érezhettem magam. Nagy szerepekkel, jó munkákkal, kedvem lett volna folytatni. Egy ideig azon gondolkodtam, hogy a kettő hogyan egyeztethető össze, de aztán nyilvánvalóvá vált, hogy sehogy, mert a Burgtheater szerződésében kikötésként szerepel, hogy nem vállalhatok más színházban munkát. Forgathatok, fesztivál-előadásokban részt vehetek, a repertoáron levő előadásokat tovább vihetem, de újakat nem vállalhatok, legalább egy évig. Szóval volt a döntésemben nehézség is, de tényleg nagyon jól hangzott a felkérés! Izgalmas egy most alakuló társulat kezdő csapatába bekerülni és ott azonnal egy jó lehetőséggel indítani. Megkaptam a kezdőrúgást is – így aztán már nem volt kérdés, hogy igent mondok” – nyilatkozta a színésznő 2019 nyarán.

    Magyar Évát a színművészeti főiskolára harmadszorra vették fel. Azelőtt volt takarító a Vígszínházban, stúdiós a Nemzeti Színházban, és pár hónapig a Rock Színházban is játszott. A főiskolán prózai szakra jelentkezett, de átküldték a zenés osztályba mert jól táncolt, tornázott és balettozott. Az egyetem elvégzése után leginkább a Sámánszínház nevű társulatával vált ismertté. Már középkorú nőként vágott bele a külföldi karrierbecs mára elmondhatja magáról, hogy játszott a Royal Shakespeare Companyban, a Globe Theatre-ben, a londoni National Theaterben, sok más színpadon, és filmekben is.

    „Itthon egyszerűen lehetetlenné tették, hogy dolgozhassak. A Sámán Színházzal sokáig csináltunk darabokat, jártunk külföldre, rengeteg díjat is kaptunk, de Magyarországon nem adtak semmi támogatást. Tulajdonképpen abból tartottam fenn a társulatot, hogy mindent, amit külföldön kerestünk visszaforgattam az előadásokba. Illetve voltak csodálatos munkatársaim, akik hajlandóak voltak ingyen dolgozni pusztán a művészetért, de hát ők is negyven éves emberek, akiknek családjuk van, ezt nem várhattam el tőlük. És aztán volt egy pont, amikor vége volt. Ha nincs ételed, nem eszel, ha nincs házad, akkor elázol az esőben, ez ilyen egyszerű. Azért mentem el, mert nem volt más választásom. (…) Nagyon nehéz volt, különösképpen a beilleszkedés. Bár én korábban már dolgoztam kinn, de vendégművészként ott lenni egészen más minőség, mint mikor az ember elhatározza, hogy szeretne odaköltözni. Onnantól kezdve, hogy eldöntöttem, ott akarok élni, vendégművészből, ebből a nagyszerű pozícióból egy csapásra emigránssá váltam” – mesélte egy interjúban.

    A két színésznőt tehát március 10-én szólaltatja meg Upor László dramaturg.

    A Trafó online felületein megvalósított e-programjai – a pénteki esti stream színház kivételével – továbbra ingyenesek és később is visszanézhetők a Facebook-oldalukon.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram