SZFEMácsai PálMajor FesztCziegler BalázsVidnyánszky AttilaBondoró Fesztivál
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 9., csütörtök

    Vizsgálatot indított az EMMI az Operettszínházban

    2020. június 13., szombat 06:00

    Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztérium minisztere utasítására felállt egy bizottság, amely kivizsgálja, hogy a Budapesti Operettszínház főigazgatója megtett-e mindent az intézményben kitört botrány tisztázásával kapcsolatban – írja az Index az Emmi válaszára hivatkozva.

    A múlt hét csütörtökön számolt be a hírportál, hogy megalázásra, zaklatásra panaszkodtak az Operettszínház volt munkatársai.

    Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter Kiss-B. Atilla operaénekest nevezte ki igazgatónak még 2018-ban. Kiss-B. ügyvezető igazgatóként a volt miniszteri biztost, a korábban cirkuszi területen, majd a Millenárisnál dolgozó Kriza Zsigmondot alkalmazta. A lapnak a színház volt munkatársai arról beszéltek, hogy a kettős vezetés szerintük katasztrofális eredménnyel járt, szakmailag is.

    Egy év alatt csak az adminisztrációs területről 34 munkatárs mondott fel, pedig összesen nagyjából negyvenen dolgoznak ott – írta az egyik nyilatkozóra hivatkozva a portál.

    Kiss-B. Atilla / Fotó: MTI

    A megszólalók az ügyvezető Kriza Zsigmond kommunikációs stílusát arrogáns és véleményesnek nevezték, valamint erősen szexistának. Ezt jelezték is Kiss-B. Atilla felé: “Miközben beszámoltam neki a szexuális zaklatásról és az elviselhetetlen munkakörülményekről, többször is megkérdezte, hogy miért mondom el ezeket neki, mert neki se ideje, se kedve ilyen ügyekkel foglalkozni, és nem is az ő hatásköre. Többször is elmondtam neki, hogy azért, mert ön a munkáltatóm, és kötelességem tájékoztatni. Tanácsért és segítségért fordultam hozzá.”

    Kiss-B. februárban közleményben jelentette be Kriza távozását, amelyben az állt: A színház „teljes arculatváltását és intézményi működési megújítását sikeresen levezénylő Kriza Zsigmond ügyvezető igazgató, feladatai eredményes lezárására és más irányú szakmai feladataira tekintettel, közös megegyezéssel távozik”.

    Szerdán azonban arról beszélt a főigazgató a Hír Tv-nek: “azt tudom mondani, hogy rávetült a gyanú árnyéka, és közös megegyezéssel megváltunk egymástól”.

    Ugyanebben a műsorban az igazgató azt is nyilatkozta, hogy szerinte “egy összehangolt sajtótámadás” történt az Operettszínház ellen, amit szándékosan június 4-én, a Trianoni évfordulón indítottak.

    Forrás: Index, 168óra, ATV

    - Színházi pillanatok az Instagramon -