eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    Keveházi Gábor: „Eszem ágában sincs megkeseredni”

    „Flasztergyerek vagyok, a pesti nagykörút mellett, a Corvin mozinál nőttem föl, de valahogy mindig is éreztem, hogy a nagyváros nekem nem jön be. (…) A feleségem a nagy kertész, én csak a füvet nyírom kis traktorral” – mesélte Keveházi Gábor balettművész, akit az erdmost.hu kérdezett. A kérdésre, vannak-e még komolyabb felkérései koreográfia készítésre, Keveházi Gábor […]

    Egy, kettő, három – Az ibolya – Rátóti Zoltán rendezésében mutatja be a Gyulai Várszínház

    Augusztus 16-án a Gyulai Várszínházban mutatják be Molnár Ferenc: Egy, kettő, három – Az ibolya című előadását, Rátóti Zoltán rendezésében. A Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválprogramjának szerves részeként, immár hatodik évben valósul meg egy a nemzeti klasszikusainak életműveit középpontba állító színházi programsorozat. Székely János, Weöres Sándor, Márai Sándor, Szabó Magda, Tamási Áron munkássága után idén a Molnár […]

    Új filmet készít Enyedi Ildikó

    A Testről és lélekről rendezője új művében egy különleges fa különleges sorsát kíséri végig – írja a HVG. „Ismét összeállt a csapat, hogy legyártsa Enyedi Ildikó új filmjét, amely Csendes barát munkacím alatt egy Dél-Amerikából Európába, a marburgi botanikus kertbe hurcolt idős fáról és az emberek életritmusának találkozásáról szól” – számolt be a HVG. A Testről és lélekről 2017-ben […]

    Lengyel Tamás: „Kevés hely van ma Magyarországon, ahol bátran, kertelés nélkül lehetne fogalmazni”

    Bár a nagyközönség A mi kis falunk Gyurijaként vagy a Válótársak Jocijaként ismeri, ő nagyon is Tamás, aki ismertségét és színészi kvalitásait égető társadalmi problémák megvitatására is szeretné használni. Lengyel Tamást a Glamour kérdezte. Lapszemle. A teljes interjú itt olvasható. Arról szólva, hogy saját társulatot alapított barátaival Loupe Színházi Társulás néven, a színész elmondta: „Angolról […]

    Támogatói koncertet ad a VAN filmzenekar

    Támogatói koncertet ad a VAN filmzenekar, hogy a Magyarázat mindenre stábjából minél többen elkísérhessék a filmet a velencei világpremierre. Reisz Gábor új filmje, a Magyarázat mindenre a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be. A film rendezője és alkotótársai zenészként is aktívak, zenéjüket már az együttes nevét adó VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmből is megismerhette a közönség. A rendszeresen fellépő […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram