Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 11., szombat
    banner_bigBanner4

    50 év után újra magyar táncost szerződtetett a világhírű Béjart Balett

    2023. július 18., kedd 08:16

    Több mint ötven éve nem volt arra példa, hogy magyar táncos állandó szerződéssel dolgozhasson a világhírű Béjart Balettben. Utoljára Markó Iván kapott itt több éves szerződést, idén augusztustól Kovács Zsolt Vencel lesz az, aki Svájcban képviseli  a magyar táncművészetet. A fiatal  szólista eddig a Litván Nemzeti Balettben dolgozott, egyes társadalmi problémákat feldolgozó önálló művészeti akcióival pedig több alkalommal szerepelt a nemzetközi sajtóban, így például a New York Timesban is.

    Mint ismert, a svájci társulatot 1987-ben Maurice Béjart (1927-2007) alapította. Nevéhez kétszázötven koreográfia, köztük negyvennél is több egész estés balett fűződik. A  Béjart Balett Lausanne  jogelődje, a XX. század balettje(Ballet du XXe siècle), ennek volt tagja Markó Iván is több éven át. A társulat jelenleg is a világ egyik legnagyobb presztízsű balettformációja, melyet 2007 óta a  Nijinsky-díjas Gil Roman vezet.

    A magyar szólista lapunknak elmondta, a társulat ezen a nyáron a világ jelenlegi leghíresebb táncosával, Roberto Bolleval dolgozik együtt. Valamennyi előadásra már hónapokkal az esemény előtt nehéz volt jegyet szerezni. Jövőre a társulat Kovács Zsolt Vencellel együtt utazik turnéra Párizsba, Brüsszelbe Dortmundba és Bonnba is.

    Elmondása szerint sok olyan magyar táncművész van, akiről itthon kevesebbet hallani, de nevük tömegeket vonz külföldön egy-egy előadásra, jó példa erre Simon István, aki állandó vendége a legrangosabb balettgáláknak és fesztiváloknak szerte a világon. Partnerei közt a Bolshoi, a Royal Ballet és az Opera de Paris sztárjai egyaránt ott vannak.

    Ugyanakkor a fiatal magyar szólista úgy véli, a hazai balettélet egyik csúcspontja akkor volt, amikor a világsajtó is a magyar táncosoktól volt hangos. „Annak idején a nemzetközi táncújságokban évente megjelent egy toplista, azokról állították össze a zsurnaliszták, akiket a legjobb táncosnak tartottak. Sok éven át három név állt a felsorolás élén: Mihail Barisnyikov, Vlagyimir Vasziljev, Keveházi Gábor.”

    Kovács Zsolt Vencel szerint ilyen toplisták élére a jövőben ismét felkerülhetnek a magyar táncosok, ám ehhez a technikai tudás mellett, olyan készségek elsajátítására is szükségük lehet a művészeknek, amelyek megkönnyítik a XXI. századi munkavállalást.  

    Olyan tudományterületeken is jártasságot kellene szerezniük a fiatal táncosoknak, mint például a kommunikáció, a tárgyalástechnika, ismereteiknek ki kellene terjednie a tudatos networkingre, de arra is, hogy nemzetközi pénzügyi, egészségügyi és társadalombiztosítási ismereteik legyenek. Az ilyen típusú ismereteknek köszönhetően nem csak profibb táncosok, de boldogabb előadóművészek is lehetnek a jövőbe

    Fotó: BFE

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram