Egerházi Attila hat éve alapította a Székesfehérvári Balett Színházat. Mi ösztönöz egy külföldön is elismert művészt arra, hogy vidéken hozzon létre társulatot? Milyen feltételek szükségesek egy ilyen elhatározás megvalósításához? Minderről legújabb, Tűzmadár című előadásuk november 22-i premierje apropóján beszélgetett a Harangozó-díjas igazgató-koreográfussal az Art Is Business.

Egerházi Attila hat éve alapította a Székesfehérvári Balett Színházat. Mi ösztönöz egy külföldön is elismert művészt arra, hogy vidéken hozzon létre társulatot? Milyen feltételek szükségesek egy ilyen elhatározás megvalósításához? Minderről legújabb, Tűzmadár című előadásuk november 22-i premierje apropóján beszélgettünk a Harangozó-díjas igazgató-koreográfussal.

Mi inspirálta, hogy egy vidéki magyar városban alapítson balett-társulatot? Mi vezet egy ilyen elhatározáshoz, és milyen feltételek szükségesek a megvalósításhoz?

Több mint negyven év táncszakmai és vezetői tapasztalattal a hátam mögött már tudom, milyen erővel bír egy művészeti közösség megteremtése. Pályám során több társulatot vezettem Magyarországon és külföldön is, és mindig megvolt bennem az igény, hogy szerepet vállaljak egy önálló intézményként működő társulat létrehozásában – ez talán életem főműve. Azonban egy ilyen lépéshez mit sem ér az egyéni elhatározás: szükséges hozzá egy olyan város, amely értékeli és befogadja a művészetet, és valódi szándékot mutat rá, hogy egy balett-társulattal bővítse a kulturális palettáját. Az előremutató gondolkodás azonban önmagában még nem elegendő a városvezetés részéről: komoly anyagi háttér is szükséges egy ilyen intézmény hosszú távú fenntartásához. Magyarországon csak néhány ilyen város létezik, és ahol megvan ez a potenciál, ott már működik balett-társulat. Régi kereskedői aranyszabály, hogy nem nyitunk cipőboltot olyan utcában, ahol már van. Székesfehérvárnak ez idáig nem volt balett-társulata, ezért is ideális partner – le a kalappal a városvezetés előtt! Ez közös siker, közös történelmi lépés mindannyiunk számára.

Maradva a cipőboltos hasonlatnál: ha egy cipőboltot szeretnék nyitni, akkor keresek egy beszállítót, készítek egy webshopot vagy bérlek egy üzletet, felveszek pár alkalmazottat, és némi adminisztráció után indulhat is a biznisz. Egy balett-társulat alapításánál mi szükségeltetik a kezdéshez?

Egy cipőbolt nyitásához is kell vízió, de míg ott elég a dizájn részleteit vagy a fal színét megálmodni, itt határozott művészi koncepcióra van szükség. Nem néhány alkalmazott felvételéről van szó, hanem egy teljes társulat építéséről. Bár üzleti terv mindkét esetben fontos, nekünk nem egy webshopot kell üzemeltetni, hanem olyan intézményt létrehozni, amely hosszú távú értéket teremt. A legnagyobb különbség azonban az, hogy míg egy cipőbolt színtiszta biznisz, egy balett-társulatot más cél hajt: a kultúra nem válhat pusztán üzletté. Lehetnek üzleti vonatkozásai, de a célja nemesebb – a művészet a közösséghez és az emberi lélekhez szól, inspirációt ad, és olyan értékeket teremt, amelyek túlmutatnak az anyagi világon.

Milyen művészi koncepció mentén építették fel a társulat repertoárját, és miért éppen balett-színházként határozták meg az irányvonalat?

A repertoárunk két fő pillérre épül, amelyek karakteresen eltérő stílusjegyeket képviselnek. Az egyik pillér a cselekményes balettek világa – a tánc-novellák és tánc-regények –, amelyek librettó alapján történetet mesélnek el. A másik pillért pedig a cselekmény nélküli, egyfelvonásos balettek, az úgynevezett tánc-versek alkotják, amelyek inkább érzelmeket és hangulatokat közvetítenek, konkrét történet nélkül. A legfontosabb számomra, hogy a darabok között megőrizzük a sokszínűséget, de a különböző stílusok, tematikák és formanyelvek mégis egy irányba mutatva jelenjenek meg. Balettszínházként határoztuk meg magunkat, mert nemcsak a tánc nyelvén akarunk megszólalni, hanem a színház eszközeivel is szeretnénk elmélyíteni az élményt. Sőt, azt gondolom, a nevünkben a színház szó a hangsúlyosabb.

Hogyan illeszkedik az új bemutatójuk ebbe a koncepcióba? A három egyfelvonásos darabnak – a Tűzmadár, a Pillangók és a Prometheus – mi a közös vonása, amely összekapcsolja őket?

Ez az este egy úgynevezett „tripple bild”, ami egy klasszikus szerkesztési forma a kortárs táncszínház világában: három egyfelvonásos balett kerül színre, mindegyik önálló műként, egymástól eltérő világot képviselve. Olyan ez, mint egy háromfogásos vacsora, ahol mindegyik fogás különbözik a másiktól, mégis egységes élményt nyújtanak. Az egyes darabokat egyedi, önálló értékkel bíró, úgynevezett „piccolo mondo”-ként, azaz kis világokként foghatjuk fel. Mindegyik saját, egyedi zenei és érzelmi világot teremt: a Sztravinszkij zenéjére alkotott Tűzmadár, a Beethoven balettzenéjére koreografált Prometheus és a Pillangók mind különböző hangulatokat és látásmódokat tükröznek, mégis egymást kiegészítve szólnak a közönséghez. Ezeket a darabokat nem egy vezérmotívum köti össze, hanem egyfajta színházi alkímia.

Amikor három különböző darabot mutatnak be egy estén, mi alapján döntik el, melyik darab lesz az előadás címadója? Miért a Tűzmadár került az élre?

Amikor három egyfelvonásos balettből álló estet szerkesztünk, a címadás is egyfajta alkímia. Olyan címet választunk, amely az egész est hangulatát sűríti, és ez gyakran inkább érzelmi döntés, ahogyan Ady sem tudná pontosan megmagyarázni, miért írta le a „sírni, sírni, sírni” szavakat egymás után Sírni, sírni, sírni című versében. Azért döntöttünk a Tűzmadár cím mellett, mert ez egy történelmi jelentőségű balett, amely erős üzenetet hordoz. Ez volt Sztravinszkij legelső balettzenéje, amelyet Mihail Fokin koreográfiájával mutatott be a világhírű Orosz Balett Társulat, Szergej Gyagilev vezetésével, 1910-ben. Azóta sokakat megihletett, és számos feldolgozás született belőle, köztük Maurice Béjart híres előadása, amely Magyarországra is eljutott. A Tűzmadár jelenleg egyetlen magyar társulat repertoárjában sem található meg. Bízom benne, hogy akik otthon vannak a balett világában, azoknak ez a cím üzen!