Hegyi Barbara: „Semmit nem lehet úgy csinálni, hogy nem találunk benne örömöt”

Hegyi Barbara számára a humor és a kedély nem puszta könnyedség, hanem életfilozófia és a túlélés eszköze. A színésznő közel negyven évnyi színházi tapasztalat, két szakácskönyv, valamint egy készülő önálló est apropóján beszélt a Nők Lapjának arról, mit ad neki a színpad és mit tanít az öregedés.

Forrás: Nők Lapja 2025.11.12 – 12,13,14,15. oldal

Hegyi Barbara az interjúban többek között a belső energia és a humor fontosságát hangsúlyozta az életben:

„Semmit nem lehet úgy csinálni, hogy nem találunk benne örömöt. Muszáj, hogy ne vesszen el a kedv. A humor, az energia, ami mozgat, és a kedély nagy segítség a túléléshez. (…)

Miután engem ennyire meghatároz az energiám és a kedvem, ezért úgy gondolom, ha ezt elveszíteném, aggódna a környezetem, hogy mi történt velem. És nyilván én is aggódnék, mert nagyon megkönnyíti az életemet mindkettő. Biztos nagy kínlódás lenne ezek nélkül. Ezért ragaszkodom hozzá. Mindig mondtam Rozinak, amikor valami vitás kérdés volt, főleg kamaszkorában, hogy vigyázz, nehogy elveszítsem a humorérzékemet. Én így is szültem, azt mondtam a szülésznőnek, bármi történhet, csak a humorérzékem maradjon meg. Ez nagyon fontos, mert segít, hogy ne egy az egyben vedd a dolgokat. A keserűség elveszi az élet szaftját. A nevetés, a humor, az önirónia pedig visszaadja. Rengeteget nevetünk Rozival és Szandrával is. Ez nagyon jó kohézió. Esszenciális kérdés az életünkben, mert sok rossz dolog van, de ez segít nem belefeledkezni a drámába. Szoros kötelék. Nyitott, valóságos a kapcsolatunk mindannyiunknak, még akkor is, ha időnként véleményes. Nincs elfedve semmi. Nem hiszek az ajnározásban, de mindenki számíthat rám, és azt remélem, én is mindenkire számíthatok. Nálunk le vannak osztva a lapok, ezt mindenki tudja, de mindenki tud kártyázni.”

A színésznő arról is beszélt, hogy Történetek a konyhámból, avagy Stand up Barbara! címmel önálló estre készül. A másfél órás előadás személyes vallomás, amelyben olyan fontos emberekről beszél, mint az édesapja, Törőcsik Mari vagy a nagynénje:

„Az egész onnan indult, hogy pár éve megjelent egy szakácskönyvem. Aztán még egy. Zorán lánya, Szandra lepett meg a születésnapomon egy gasztrobloggal, ami hamar bedőlt, mert már a receptírásnál elakadtam. Ekkor állt elő egy szakácskönyv ötletével. Elkezdtem komolyan összeírni a recepteket, és azt szerettük volna, hogy a könyvekben történetek is legyenek. Ezekből a történetekből született meg az önálló est. Remélem, a közönségnek is érdekes és talán mulatságos lesz. Örülök, hogy ezek a szövegek eredetileg könyvhöz készültek, Reisch Évának és Sándor Erzsinek köszönhetően jobb mondatok vannak benne, és gazdagabb kifejezések.”

A hagyományos színházi szerepeivel kapcsolatban kiemeli, hogy azok együtt változnak a színésszel. A harminc éve játszott Játszd újra, Sam! című darab példáján keresztül mutatja be a fejlődést: „A megírt szöveget mindig az aznapi állapotomban játszom, nekem ezt kell hozzátennem. Attól lesz élvezetes, és harminc év után még mindig élő, mert van benne mozgás, fejlődés.”

A Vígszínházhoz való hűségről szólva pedig úgy fogalmazott: „A Vígszínház nagyon erős hatással van rám még mindig. Lenézek a nézőtérre, és akárhány éve is vagyok ott, nem tudom megszokni azt a látványt, azt a grandiózus nagyságot. Minden alkalommal elképeszt. Amikor vége van egy előadásnak, és a nézők tapsolnak, az is mindig emlékeztet, hogy hm, de jó itt lenni.”

Az öregedést – bár „pech” – inkább kalandnak tekinti, amelynek lényege az alkalmazkodás, valamint annak elfogadása, hogy a dolgokat már nem úgy tudja megcsinálni, mint azelőtt: „Egyébként a lelkében mindenki tizennyolc éves, csak a test öregszik! (…)

Én először a tányéron vettem észre, hogy kezd életlen lenni a leves. Ezért is kell nagyon a humorérzék, hogy át tudd magad ezen emelni, különben belepusztulsz, mert ott van az arcodban az elmúlás.

Nekem nagyon sokat segített, amikor a Vígszínházban az akkori titkár, Várnai Péter elmondta, hogy színészként egy bizonyos kor után az a jó, ha idősebb és fiatalabb szerepeket is játszol. Ezzel elmosódik az egzakt kor. És ha idősebb nőt alakítasz, nem kell belőle feltétlenül öregasszonyt csinálni. Engem megtalált Az ajtó főszerepe tíz évvel ezelőtt, de játszom nyolcvanegy éves nőt, és nálam fiatalabb szerepeket is. Ilyen alapon a kor tényleg csak egy szám, és nekem színészként nem lehet más utam, mint hogy ezt kiszélesítem. És akkor nem olyan fájdalmas. Egyébként a lelkében mindenki tizennyolc éves, csak a test öregszik! Ha van értelme az öregedésnek, akkor az az, hogy egy bizonyos kor után nagy rálátásunk lesz arra is, mit kaptunk a felmenőinktől, és fontos, hogy ebből mit értettünk meg, és mit tudunk belőle továbbadni. És hogy én mit tanultam? Erről szól az önálló estem! Ebből szeretnék valamit a közönségnek most én is átadni.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Forrás: Nők Lapja 2025.11.12 – 12,13,14,15. oldal

kérdezett: Lami Juli