Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 10., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Immár a Madách Színházban dolgozik az ország egyik legismertebb pedagógusa, Jocó bácsi

    2023. augusztus 5., szombat 09:28

    10 év után elhagyta a tanári pályát és teljesen új életet kezdett Balatoni József, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Jocó bácsi. A közel 100 ezer követővel bíró pedagógusnál – elmondása szerint – az utolsó csepp a státusztörvény volt, a tervezet elolvasása közben pánikrohamot kapott.

    Jocó bácsi több mint két hete még arról nyilatkozott, hogy a jövőben vállalati tréningeket fog tartani, de továbbra is megmarad „megmondó embernek”, azaz továbbra is a szabad oktatásért fog dolgozni. Most azonban a közösségi oldalán bejelentette, hogy a Madách Színházban kezdett dolgozni. 

    Az ex-történelemtanár posztjából – amit az Index szúrt ki – kiderült, hogy a teátrum munkatársaihoz csatlakozott. Mint írta, gyermekkora óta szenvedélyesen szerelmes a színházba: amikor csak tehette, elment megnézni egy-egy darabot, sőt játszott is. Néha még most is színpadra áll. „Ott érzem magam igazán jól” – indokolta. Most pedig egy munkalehetőséget kapott Szirtes Tamástól, amire egyből igent mondott.

    „Még most sem hiszem el, ami történik velem. Igen, amikor egy ajtót bezársz, akkor számtalan másik kinyílik, amit nem is hittél volna. Ez pedig egy olyan ajtó, amiről még álmodni sem mertem. De kinyílt” – vezette fel az örömhírt. Bejegyzéséből kiderül, hogy a következő hónapokban a Six című musical, azaz az angol király 6 feleségéről szóló darab kommunikációját segíti, valamint a produkcióban fog dolgozni, tartalmat gyártani.

    „Igazi ajándék ez a felkérés a Tanár úrtól, amiért szerintem nem lehetek elég hálás, és örömmel, ugrándozva mondtam igent erre. Izgalmas feladat, és csak úgy repkedek most” – tette közzé.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram