Indul a TáncPart – Keszthely lesz a Balaton tánc fővárosa

Szeptemberben – immár hagyományosan – három napra Keszthely lesz a Balaton tánc fővárosa. A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Kongresszusi Központ és Színház szeptember 10-12. között rendezi meg nyári fesztiválját, amely idén új nevet kap, és TáncPart néven várja a Balaton parti város nézőit.

A fesztivál programjában négy olyan előadás látható, amely a Nemzeti Táncszínházban minden alkalommal nagy sikert arat. A rendezvény célja, hogy a balatoni régióban élőknek, pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét.

Ahogy azt már keszthelyi közönségünk megszokhatta, ebben az évben is három nagy táncegyüttes, a Szegedi Kortárs Balett és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Bozsik Yvette Társulat produkcióit láthatják, illetve Horváth Judit, a társulat gyerekelőadásairól készített fotóiból nyílik tárlat. – nyilatkozta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.

Magyar népmesék / Fotó: Horváth Judit

A TáncPart elmaradhatatlan része Lakatos János Nívódíjas koreográfus és táncpedagógus hihetetlenül szórakoztató prezentációja, a Táncoló filmkockák, amit ezúttal a Főtéren, díjmentesen tekinthetnek meg az érdeklődők. A másfél órás tánc- és kultúrtörténeti kalandozáson bepillantunk a 80-as évek kedvenc táncfilmjeinek kulisszatitkaiba. 

Bonchida / Fotó: Váradi Levente

A gyerekek sem maradnak program nélkül, a Bozsik Yvette Társulat a Magyar népmesék című, humorral és furfanggal átszőtt előadását hozza el a gyermekközönség számára. 

A Szegedi Kortárs Balett a Coppélia | Koncert tangóharmonikára és zenekarra című előadását mutatja be, míg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Bonchida háromszor című műsorukkal kedveskednek a közönségnek.

Koncert tangóharmonikára és zenekarra / Fotó: Tarnavölgyi Zoltán
Koncert tangóharmonikára és zenekarra / Fotó: Tarnavölgyi Zoltán

Végül, a már hagyományosnak számító táncházban Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, kiváló művész és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai a Főtéren mutatják meg a néptánc alapjait, ahova szeretettel várják a táncos kedvű érdeklődőket.