Márfi Márk: „Eldöntöttem, ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”

A budapesti Lóvasút kulturális terében és más helyszíneken is látható immár a Tovább, amellyel Márfi Márk lezárta évek óta tartó, mélyen személyes hangvételű alkotói korszakát és azt a trilógiát, amelyben saját családjának történetét feldogozza színpadi keretek között. Telik és a Lassan című előadásai után a záródarab a továbblépés és az önismeret kérdéseit vizsgálja.

A Revizornak adott interjúból kiderül, a trilógia koncepciója organikusan alakult ki. Míg a Telik egy egyetemi szakdolgozatból nőtte ki magát kultikus előadássá, a Lassan – amelyben jelenleg Tóth Ildikó játssza az anya szerepét – egy nehéz anya-fia párbeszéd drámai feldolgozása.

A most bemutatott Tovább pedig az apa és a báty karakterét (Terhes Sándor és Ertl Zsombor) bevonva teszi teljessé a családi körképet. Márfi Márk szerint a három cím egyetlen sokatmondó mondatot ad ki, de az előadások önállóan is értelmezhetőek.

„Aki az összképre kíváncsi, annak érdemes látnia mindhármat” – vallja az alkotó, aki nemrég egy „trilógia-hétvége” keretében egymás utáni napokon játszotta el a három produkciót.

A Tovább teszi fel azt a kérdést, hogy minden elmondható-e, ami történt. A kérdésre, mire jutott ezzel a kérdéssel kapcsolatban, Márfi Márk elmondta:

„Talán erről dilemmáztunk a legtöbbet a próbafolyamat alatt. Szerintem felszabadítóan hat, ha valaki mer a fájdalmáról beszélni. Én éveken át hordoztam egy traumát, ami, úgy éreztem, elnyom engem. Aztán eldöntöttem, ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, mert a színház számomra olyan biztonságos közeg, ahol ezt megtehetem”.

A darabok megírása és színpadra állítása Márfi számára komoly önismereti utazás volt. Az interjúban kiemelte, a hitelesség érdekében fontos volt számára a valós családi kapcsolatok rendezése is: a Lassan olvasópróbája előtt például édesapjával közösen olvasta át a szöveget:

„Szerintem felszabadítóan hat, ha valaki mer a fájdalmáról beszélni. Én éveken át hordoztam egy traumát… Eldöntöttem, ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, mert a színház számomra olyan biztonságos közeg, ahol ezt megtehetem.”

Márfi minden darabnál más-más rendezővel dolgozott (Tóth Péter, Bagossy Júlia, Gardenö Klaudia és Varga Gábor), ami segített neki a különböző nézőpontok érvényesítésében.

Színészileg a Tovább jelentette a legnagyobb feladatot, ahol az önreflexió és az önirónia vált a legfontosabb eszközzé. A kérdésre, mi jön a trilógia után, a színész-író sejtelmesen válaszolt:

„Sajnos hiába határoztam el, hogy nem írok több önéletrajzi szöveget, a minap is álmodtam valami olyat, ami izgalmas lenne. A Szarvasvér című darabomból maradt meg egy szál, amit talán érdemes lenne kibontanom. Mivel nem szerepelnék benne, lehet, hogy azt megpróbálhatnám teljes egészében rendezni is. Persze nem vagyok rendező, és nem is szeretnék ennyire multifunkcionális lenni, szóval biztos keresnék mentort, de két szereplővel már talán elboldogulnék.

És van még egy ötletem, amin aktívan dolgozom, ezzel nyáron remélem már előrukkolhatunk. Ezekhez persze elég sok minden kéne, miközben fenn kell tartani azt, ami már megvan, és sokszor ez sem egyszerű. Sokan kívülről csak azt látják, hogy mennyire megy a szekér, és összességében tényleg nincs is okom panaszra, de azt csak kevesen látják, hogy ez null-huszonnégy meló a háttérben.”

Jelenleg szabadúszóként folytatja, élvezve azt a szabadságot, amely lehetővé teszi számára a saját projektek gondozását és a filmes felkéréseket (például a Gólkirályság vagy a S.E.R.E.G. sorozatokban).

A teljes interjú itt olvasható.