gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Megérkezett Rákay Philip Aranybulla-sorozatának előzetese

    2022. december 11., vasárnap 11:22

    Pénteken kiderült, hogy a vártnál végül két résszel hosszabb Aranybulla a Duna rövidesen érkező premiersorozatának részeként december 25. és 30. közt, este 8 órától tűzik majd műsorra, most pedig a Kriskó László rendezésében, Rákay Philip produceri munkájának köszönhetően megvalósult minisorozat előzetese is publikussá vált.

    A sorozatban Trill Zsolt és Veréb Tamás (II. András) mellett Török Franciskát (Gertrúd), Rátóti Zoltánt (János érsek), illetve Fenyő Ivánt és László Zsoltot is láthatjuk.

    Öt kiemelkedő, a magyar történelem, sport és irodalom jelentős alakjait és alkotásait feldolgozó filmpremierrel jelentkezik a Duna az ünnepi időszakban, december 23-tól, együttműködésben a Nemzeti Filmintézettel (NFI) – írta az MTI.

    A mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosi posztot betöltő Káel Csaba kiemelte: ma is fontos megmutatni a magyar történelem jelentős személyiségeit, a magyar kultúra és sport nagy alakjait, a közmédia segítségével pedig a Magyarország határain túl élő magyarokhoz is eljuthatnak ezek a tartalmak.

    Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta:

    a közmédia feladata az értékőrzés mellett az értékteremtés is.

    A magyar televíziózás és filmkészítés hőskorában olyan alkotások születtek, amelyeket ma is szívesen néz a közönség – tette hozzá, a közmédia az NFI-vel karöltve egy újabb televíziós filmes aranykor megteremtésén dolgozik, hiszen

    az a cél, hogy a Duna igazi filmpremier-csatornává váljon, a magyar adófizetők pénzén finanszírozott, remek alkotások pedig megérdemlik, hogy minél többen lássák őket.

    A Dunán látható premierekről Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója beszélt – a sajtótájékoztatóról született tudósítás szerint

    december 23-án 20:50-től Gárdonyi Géza népszerű, Ida regénye című romantikus művéből készült filmes adaptációt láthatják a Duna nézői: a Goda Krisztina és Divinyi Réka páros nevével fémjelzett tévéfilm az 1920-as évekbe repíti vissza a közönséget

    az Aranybulla című hatrészes sorozat december 25. és 30. között 20 órától látható legelőször televízióban. A II. András életét bemutató epizódokban olyan részletekre is fény derül az uralkodóval kapcsolatban, amelyekről eddig nem szóltak a történelemkönyvek

    az év első hónapjában az olimpiák történetének egyik legeredményesebb magyar női sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, Keleti Ágnes rendkívüli életét bemutató dokumentumfilmmel folytatódnak a premierek: az Aki legyőzte az időt január 9-én 20:45-kor debütál

    Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művének a Petőfi 200 emlékév kapcsán, az MTVA megrendelésére és finanszírozásával készített különleges filmes feldolgozását január 22-én mutatja be a Duna

    az ünnepi időszak premierjeinek sorát végül egy dokumentum-játékfilm zárja majd: január 31-én a Béke – A nemzetek felett című alkotás arra a kérdésre is keresi a választ, hogy mi történt a Franciaországba érkező magyar delegációval 1920. január 7. után.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram