eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 8., kedd
    banner_bigBanner4

    Novák Ferenc Tata: „Alig merem kimondani a kérdést: ez vajon kultúrharc?”

    2023. július 16., vasárnap 06:18

    Múlt héten a 92 éves Novák Ferenc Tata, a magyar táncházmozgalom egyik legjelentősebb alakja lemondott a Magyar Táncművészek Szövetségének tiszteletbeli elnöki pozíciójáról, így tiltakozva a kisebb táncos műhelyek ellehetetlenítése ellen. Ennek kapcsán kérdezte a Magyar Hang. Lapszemle.

    Novák Ferenc Tata / Fotó: Horváth Péter Gyula

    „Pár éve kérdés, hogy a független táncegyüttesek, amelyek nem kapnak állami dotációt, hogyan élnek meg. Eddig úgy-ahogy működtek, és úgy ítélem meg, sokan közülük nagyszerű dolgokat csinálnak. A megélhetésükkel mindig volt probléma, de valahogy léteztek, tudtak dolgozni, mert valamennyi pénzt azért kaptak” – fogalmazott.

    Azt is hozzátette: „Most a kulturális költségvetésből osztottak ki többlettámogatást, és az ebből való részesedést az együttesek nagy része úgy várta, mint egy mentőövet. Kaptak is néhányan, de nem mindenki. Fogalmam sincs, milyen megítélés alapján történt az elosztás. Szép, de változó összeget kapott például Frenák Pál együttese, a Bozsik Yvette Társulat, a Duna Művészegyüttes. Van, aki nagyon sokat kapott, van, aki keveset. Ám egy csomó független együttes egy fillért sem.”

    Novák Tata úgy nyilatkozott: „Ez számomra tűrhetetlen – kivégzésszerű döntésnek érzem. Ezek az együttesek ezentúl nem fogják tudni fizetni a próbaterem rezsijét, és abba fogják hagyni a munkát. Alig merem kimondani a kérdést: ez vajon kultúrharc?”

    A teljes cikket a Magyar Hang hetilap július 14-én megjelent, 2023/28. számában találja.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram