Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Római kori színházra bukkantak Ausztriában

    2021. január 7., csütörtök 07:00

    Mérete alapján a Bregenzben feltárt színház évente megrendezett, napokig tartó események helyszíne lehetett.

    A régészek régóta tudták, hogy az ókori Brigantiumban létezett egy színház, csak a pontos helye volt ismeretlen.

    A Bregenz város felső részének lábánál végzett ásatások tárták fel a falakat, amelyek alátámasztották eddigi elméleteiket – közölte szerdán az ORF rádió.

    A színház 2000 embert volt képes befogadni, ami megegyezik az akkori város lakóinak számával. Karl Oberhofer, a Kölni Egyetem régésze szerint a színház viszonylag egyszerű felépítésű volt.

    Az alapfalakat kő alkotta, az üléssorok fából készültek, ez jellemezte a római birodalom északnyugati tartományaiban épült színházakat általában, és viszonylag gyorsan és olcsón megépíthető volt.

    A félkörben elhelyezkedő széksorok átmérője több mint 50 méter lehetett. Mérete alapján a színház régión túlmutató jelentőségű lehetett.

    Évente megrendezett események helyszínéül szolgálhatott, amelyek egy hétig, tíz napig is tarthattak és kultikus szövegű színi előadásokat is magukban foglaltak a régész szerint. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram