Schwechtje Mihály: „Az éhhalál környékén lennénk, ha a filmrendezésből akarnék megélni”

A Sünvadászat című új filmje kapcsán a szülővé válás nehézségeiről, a pánikról, és meglepő pszichés reakciókról is beszélgetett Schwechtje Mihály rendezővel a Magyar Narancs.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.

Az SZFE elvégzése után dokumentumfilmeket és rövidfilmeket rendezett, de az első nagyjátékfilmre, a Remélem legközelebb sikerül meghalnodra 8 évet kellett várni. A kérdésre, mi történt közben, miért nem hamarabb jött ki a film, Schwechtje Mihály elmondta:
„A mi osztályunk 2010-ben végzett, jött az összeomlás, jöttek Vajnáék, és két évig nem volt filmgyártás Magyarországon. Létrejött egy felülről irányított, a szakma igényeit meg nem hallgató, központosított rendszer, amelyben Vajna személyes koncepciója uralkodott. Ebbe a koncepcióba csak korlátozottan fértek bele a szerzői filmek. Pályáztam, de nem adtak pénzt. (…) Tanácstalan voltam, aztán eljutottam oda, hogy bele kell vágnom, meg kell csinálnom egy filmet úgy, ahogy még a gimnáziumban vagy az egyetem előtt forgattam volna, vissza kell térni ahhoz a látásmódhoz.”

Új filmje, A Sünvadászat nagyon kevés pénzből, állami támogatás nélkül forgott:
„Annyira, hogy még a Remélem legközelebb sikerül meghalnodhoz képest is visszalépés volt, olyan értelemben, hogy erre a filmre már nem sikerült stábot leszervezni az elejétől a végéig, hanem ott volt Bántó Csaba operatőr, a színészek, a producer és még egy-két ember, és napi szinten váltakoztak a stábtagok. (…) A munkát nagyon élveztem, és mindezek ellenére nagyon jó hangulatban telt. Ebben szocializálódtam, 2010 óta nem kaptam pénzt, és mára már ott tartok, hogy nehéz elhinni, hogy támogatható vagyok. Ez pszichésen is ráül az emberre, van bennem egy veszteségérzés, mert mindig csak azt tapasztaltam, hogy te nem kapsz. Öt évet beleölsz egy képzésbe azért, mert azt gondolod, hogy ez lesz a hivatásod, aztán ingyen gyarapítod a nemzeti kultúrát – persze szívesen -, de ebből nem lehet egzisztenciát fölépíteni. Az éhhalál környékén lennénk, ha a filmrendezésből akarnék megélni” – fejtette ki a rendező, aki a tanításból él és elkezdett színházban is rendezni, a forgatókönyveket és a színdarabokat is ő írja.

„Szoktam viccelni azzal, hogy köszönettel tartozom Andy Vajnának, hogy nem hagyott filmezni, mert a kreatív energiáimat elkezdtem más irányokba is becsatornázni. Színházban is a legtöbbször saját ötletből dolgozom, ez segít magam számára is megmagyarázni, hogy miért lépek olyan terepre, amit nem tanultam, és azokkal ellentétben, akik a nap 24 órájában színházon gondolkoznak, miért én rendezek itt, akinek a film tölti ki ezt az idejét” – mesélte a rendező.

Alkotásaiban társadalmilag fontos témákkal foglalkozik, mint az embercsempészet, az online zaklatás, vagy a Sünvadászatban a házasság, család, gyerek, felelősségvállalás kérdésköre. Ennek kapcsán úgy nyilatkozott: „Két gyereket nevelünk, folyton találkozom ezekkel a helyzetekkel, és azt érzem, hogy erről van mit beszélni. Másrészt a művészetnek feladata, hogy hiteles látleletet adjon arról a korról, amelyben az alkotó él.”

A szülői felelősség kapcsán, amely tübbek között a Sünvadászat témája, elmondta:

„A felelősségük szerintem inkább abban van, hogy az a világ vagy társadalom, amelyben élnek, olyan mértékben torzítja el, hogy mi a fontos az életükben, hogy elvesztik a stabil fogódzókat. Ezért bomlik fel olyan sok kapcsolat, mert a napi, rövid távú prioritásaink mellett menet közben elveszítjük egymást, mert arra kell koncentrálnunk, hogy a munkahelyi vagy egyéb stresszes helyzeteket megoldjuk. Mindig van valami mini cél, társadalmi elvárás vagy a közegünk valamilyen nyomása, ami elveszi a fókuszt arról, hogy párként, szülőként eredetileg arra szövetkeztünk, hogy szeretjük egymást, és hogy azzal, hogy képesek legyünk szeretni egymást holnap is meg holnapután is, melózni kell. Ez könnyedén el tud kopni a hétköznapokban, és mivel nincsen idő és energia ezzel foglalkozni, szétmállik az egész. És ha már vállaltunk gyerekeket, akkor ne csak papíron legyenek az első helyen, hanem tényleg az első helyen legyenek.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.