gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Somogyi Szilárd, Visky Andrej és Zakariás Zalán is rendez a Csíki Játékszínben

    2020. szeptember 25., péntek 11:25

    Hét bemutatót tervez a 202/2021-es évadban a Csíki Játékszín, amelynek közönsége októberben ezek közül kettőt már megtekinthet – közölte a csíkszeredai teátrum.

    Október 2-án Barabás Árpád rendezésében Kárpáti Péter Pájinkás János című drámáját viszik színre, majd október 9-én Shakespeare III. Richárd című királydrámáját láthatja a közönség Vladimir Anton rendezésében.

    Az évad harmadik bemutatója a legkisebbeknek szól, a tavalyi Kunigunda hozománya folytatásaként a Muszty-Dobay szerzőpáros újabb mesemusicaljét, A Kék Csodatortát viszik színre Visky Andrej rendezésében.

    Fotó: Székelyhon.ro

    Az idei szilveszteri előadás Eisemann Mihály és Szilágyi László Én és a kisöcsém című operettje lesz, amelyet Kányádi Szilárd állít színpadra.

    Ezt követően ősbemutatóval jelentkeznek. A Csíki Játékszín tavaly mutatta be az Ásókapa című előadást, ebben az évadban pedig egy újabb közösségi színházi előadás készül Mit szól a szomszéd? címmel. Az előadás szerzője Dálnoky Réka és az alkotócsapat, rendezője Bartalis Gabriella.

    Hatodik bemutatóként Zakariás Zalán rendezésében Georges Feydeau egyik legismertebb vígjátéka, a Bolha a fülbe lesz látható.

    Az évad egy nagyszabású produkcióval zárul, a Valahol Európában című népszerű musicalt Somogyi Szilárd jegyzi rendezőként.

    Az évad valamennyi előadása a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram