Egy éve, 53 évesen, éppen a születésének napján hunyt el Börcsök Enikő, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Összeállításunkkal rá emlékezünk.

Börcsök Enikő Mezőtúron született. Édesanyját lomtalanításkor eltalálta egy katonai jelzőrakéta, és meghalt: „Nem találták meg a tettest, kaptunk egy papírt, hogy bűncselekmény áldozata lett.” Szentesen kezdte, Székesfehérváron fejezte be a gimnáziumot. Másodszorra vették fel a Színművészetire, Marton László osztályába. Az utolsó főiskolai vizsgáján nem vehetett részt, mert akkor derült ki autoimmun betegsége. „Szörnyű érzés volt, 22 évesen nem tudtam, hogyan tovább.” Babarczy László Kaposvárra szerződtette: „Mindent megtett a gyógyulásomért, Pécsre hordtak autóval kezelésekre.” Hároméves tagsága alatt főszerepeket játszott.

1994 óta volt a Vígszínház hűséges tagja és vezető színésznője. Itt többek között a Macskajáték Egérkéjének, a Mágnás Miska Marcsájának szerepét osztották rá, de emlékezetes alakítást nyújtott a Dobardanban, a Faustban, a Sógornőkben, Az Igliccímszerepében, vagy a Mikvében és a Tótékban.

Az elmúlt évtizedekben a magyar színjátszás egyik legmeghatározóbb figurájává vált, tehetségét számos díjjal és elismeréssel jutalmazta a szakma. 1998-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2009-ben pedig megkapta a Színikritikusok Díját az Augusztus Oklahomában című darabban nyújtott játékáért. 2015-ben lett tagja a Halhatatlanok Társulatának.

*A Herner Ferike faterja olvasópróbája a Pincszínházban / Fotó: Somfai Sándor*

„Legendás alakítások sora fűződik nevéhez, melyekben megmutatta drámai erejét, páratlan humorát, olthatatlan élet- és játékszeretetét. Igazi társulati és közösségi ember volt, rendkívüli személyisége, melegszívűsége, segítőkészsége, nyitottsága, csillapíthatatlan energiája és tenni akarása pótolhatatlan űrt hagy maga után” – írta róla halálakor a Vígszínház.

Filmes szerepeket is gyakran vállalt, közismertté az 1991-es Melodráma című filmben történt bemutatkozása tette. Ezen kívül szerepelt az Üvegtigrisben, Az ajtóban, A nagy füzetben, az Isteni műszakban, vagy a Viharsarokban, és állandó szinkronhangja volt Melissa McCarthy amerikai színésznőnek. A Paszport című filmben nyújtott alakításáért 2001-ben a 32. Magyar Filmszemle Legjobb Női Alakítás díját kapta meg.

Két vesetranszplantációja okán hiteles nagykövete a Nemzeti Veseprogramnak, és kurátora a szervátültetett gyerekek rehabilitációját segítő Transzplantációs Alapítványnak.

„Ki tudja, hol kezdődik a színpad, hol ér véget a színház? Börcsök egyszerűen mindent tudott. Életről, halálról, szerelemről, fájdalomról. A testi szenvedés éppúgy része volt a lényének, mint a lelki. Gazdagon vezetett főkönyvből válogathatott. Egyszerűsége monumentális volt. Túl minden játszáson létezett a színpadon, és ha adódott, szerepből úgyis halt meg. Pontosan lekottázva a fizikai megsemmisülés fájdalmas stációit. Az élete nem kímélte őt és ezt leverte a nézőkön. Most sincs más, lement a fény, de már nem jön ki, és nem köszöni meg a nézői tapsokat. Pedig csak színház volt. – mondjuk és ülünk dermedten a nézőtéren. Akkor csak ezért kell belehalni. – üzeni Börcsi elmenőben” – írta róla Sándor Erzsi.

*Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő a Hamletben / Fotó: Dömölky Dániel*

Börcsök Enikőről saját szavaival:

Központi: Bárhová kerültem, mindenütt központi figura akartam lenni. Gyerekkoromtól kezdve magam köré gyűjtöttem az embereket.

Mi tartotta a Vígben?: A nagyszínpad varázsa, az onnan jövő energia, a kötődésem a kollégáimhoz

Közvetíteni: Szomorú, ha egy igazgató nem a művészetével és az emberségével próbál tekintélyt parancsolni, hanem a hatalmával. A közös alkotás öröme ritkán adatik meg. Kevés az olyan okos, művelt rendező, mint akár Valló Péter, aki kíváncsi a színészekre, és kreatív társnak tekinti őket. Nem önkifejezni akar, hanem közvetíteni valamit a rendezései által.

Kapocs: Sok olyan szerep van – noha nem mindig talál meg –, amely valamilyen módon kapcsolódik az ember életéhez. Ha pedig nem, akkor is a példákat a saját életemből vagy épp a képzeletemből merítem. Szerencsém van, hogy egy-egy szerepnél rengeteget tudok a tragédiáimból felhasználni a karakter megformálásához.

*Börcsök Enikő / Fotó: Falus Kriszta / Radnóti Színház*

Csodák: Ez egy Brecht darabban, a Kaukázusi krétakörben fordult elő az, amit most elmesélek. Ebben egy férfi szerepet játszottam, a falusi írnokból lett bírót, Zsótér Sándor rendezésében. Brecht fantasztikusan ábrázolja azt a rendkívüli igazságérzetet, amely a bíróhoz kapcsolódik. A figurában katonatiszt édesapámat találtam meg, aki szintén magában hordozta ezt a tulajdonságot. Amikor apám meghalt, rám maradt az összes ruhája, többek között a katonai is. Ekkor különös dolog történt. Bevittem a Vígszínházba a ruhatárát, mert úgy gondoltam, hogy jó szolgálatot tehet, mert valóban szép öltözékek voltak. Milyen érdekes az élet, ebben a darabban pont apám ruhái közül kaptam meg egy fejfedőt, egy katonai usánkát. Majd egy másik darabban – anélkül, hogy a színházban tudták volna, hogy honnan származik – egy női szandálban szerepeltem. Csak én tudtam, hogy édesanyámé, ugyanis az ő ruhatárából is vittem be kelléknek. Ezek jó dolgok, véletlenszerű csodák és segítettek nekem.

*Nagy Ervin Petruchio és Börcsök Enikő Katalin, a „makrancos ” szerepében / Fotó: Dömölky Dániel*

Felejtés: Megpróbálok olyan helyen dolgozni, vagy olyan környezetet teremteni magam körül, amely jó hatással van rám. Ezáltal elfelejtődik a saját tragédiám, mert úgy érzem, hogy másoknak ennél még több és még nagyobb van. Sok olyan szerep van, amelyben megtalálhatom önmagamat.

Találkozás: Aki nem ismeri Nádas Péter művét, annyit kell tudni róla, hogy ez egy katartikus, múlttal szembesítő műalkotás. Egy fiatalember és egy asszony szenvedéstörténete, amelyben az emberi lélek legmélyebb rétegeibe ásnak le, és a világ legszebb szerelmes történetét mesélik el. Ebben magam tükörképét ugyan nem láttam, ám örökre nyomot hagyott bennem, ami történt. A Találkozás annyira megviselt, hogy kétszer is leállt a szívem a próba alatt. Soha nem volt és nincs is ilyen bajom, amely ezt indokolta volna. Szerencsére sikerült újraéleszteni, hisz itt vagyok! Annyira kikészültem ettől a darabtól, hogy ami történt, az máig felfoghatatlan.

Krokodil: Vagyunk még páran az idősebb korosztályból, akik őrzik a régi Vígszínház szellemiségét. Mostanában öt-hat estéket játszom havonta. Ha nem kapok feladatokat, megtalálom a helyem máshol. Bár néha, amikor kisebb színpadon játszom, úgy érzem magam, mint krokodil a befőttesüvegben.

Felelős: Ha egy színház nem a kultúráért felelős, továbbá ha nem érez azért felelősséget a vezetés, hogy a közönséget fel kell emelni és tanítani kell – hát ez nem szerencsés. Nem ez a szerepe egy művészeti intézménynek. Hiába mondja a néző azt, hogy szórakozni jár színházba, ne feledjük, az a nevetésből és a sírásból áll.

Ügyek: Mindenki hibázik, és én meg tudok bocsátani. Attól, hogy elkövettek valamit, még nem szeretem kevésbé sem Martont, sem Gothárt. Életem sorsfordító pillanataiban, tragikus helyzeteiben mindig mellettem álltak, fiatalkoromtól kezdve fogták a kezemet. Gothár például vállalta, hogy bármi lesz is, elkezdi velem a Paszport című filmet. Az ukrajnai forgatásról naponta vittek a magyar határra dialízisre. Sokan aggódtak, hogy be tudom-e fejezni a filmet, egyik napról a másikra feldagadhatott volna az arcom, a testem a betegségem miatt. Szerencsére nem így lett.

Vesebajok: Alapvetően optimista alkat vagyok. Nehezen, de túl tudok jutni a tragikus dolgokon, amilyenektől más esetleg összeomlik vagy azt gondolja, nincs tovább. Az akadályok, amiket az élet elém állít, megerősítenek. Pozitívan tekintek előre, hiszen már annyi mindent túléltem! A sors megjutalmazott azzal, hogy meggyógyultam. Kötelességem, hogy megpróbáljak segíteni a nálam elesettebbeken. Az én betegségem semmi ahhoz képest, amilyen beteg gyerekekkel, nehéz sorsú emberekkel találkozom.

*Mária szerepében / Fotó: Dömölky Dániel*

Öröm: A betegségem arra tanított, hogy sokkal pozitívabban gondolkodjak a világról, a mindennapok örömének éljek.

Isten: Cipelünk magunkkal örökölt mintákat a felmenőinktől. A kérdés az, hogy milyen erő az, ami megtart minket az életben, és ami mindenkiben benne van. A Háy darabban is arról van szó, hogy Isten bennünk van, de ez nem a Jóisten, hanem saját magad. És te döntöd el, hogy a magad istene vagy, vagy odaállítasz magadnak valamit, egy bálványt. Sajnos ateista vagyok, nem tudok a Jóistenbe kapaszkodni, de bizonyára vigyáz rám. Azt mondják, mindenkit szeret.

Gyermek: Sokáig bántott, hogy nem lehetett gyerekem. Mint a nők többségében, bennem is munkál az anyai ösztön. Szerencsére úgy alakult, hogy rengeteg gyerek vesz körül, van hová tenni azt az energiát, amit egyébként a saját gyerekemre fordítanék.

*Mi kis barátaink olvasópróba / Fotó: Herbszt-Véner Orsolya*

Tanítás: Az a típus vagyok, aki, ha valamit már tud, menne előre. Az, hogy tanár lettem, rendkívüli türelemre tanított magammal szemben is. Arról is szól a tanítás, hogy hogyan tudom százféleképpen elmondani ugyanazt, ha esetleg nem értik, milyen hosszú idő kell ahhoz, hogy bizonyos dolgok valakiben megérjenek. Vagy mondjuk, akiben én tehetséget látok, lehet, hogy csak évek múlva fogja valaki más is meglátni benne. Ki kell várni azt az időt, és olyan feladatokat keresni számára, amiben minél jobban megmutathatja magát.

Tehetség: Mindenki tehetségének nagyon tudok örülni. Akkor úgy érzem: „na igen, ezért érdemes élni”! Talán a sportolók teljesítményére gondolok úgy, mint amit nem biztos, hogy utánuk tudnék csinálni. Ők a fizikai gyötrelmeket is úgy viselik, ahogy senki más.

Kikapcsol: Főzök. Mindig örömet szerez, kikapcsol. Van, amikor éjfélkor is nekiállok, ha tudom, hogy másnap nem lesz időm rá. Imádok már vásárolni is, piacra menni. Ha nem veszek semmit, akkor is. Felüdít reggel a sok szín, a zsibongó emberek. Tegnap például jött hozzánk a párom gyermeke a barátjával, és mivel itt a szilvaszezon, több mint negyven szilvás gombócot készítettem, mert tudom, hogy szeretik. Annyi lett, hogy ma mindannyian vittünk belőle még ebédre is.

Forrás: HVG, Nők Lapja, Színház Online, Vígszínház, stb.