gate_Bannergate_Banner
Györgyi AnnaRózsavölgyi SzalonZnamenák IstvánTrokán Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. december 4., szerda

    „Mindig kőkeményen helyt kellett állnunk” – Interjú Kuthy Ágnessel

    Talán hisz az öröklött sorsokban, mely a Kossuth-rokon ükmamától egyfajta utat is jelent, kemény munkát a szakmában és a saját életében is. Húsz évesen, mint oly sokan, a Kolibri Színházban kezdte stúdiósként. Ma a kecskeméti Ciróka Bábszínház művészeti vezetője. Két világról, munkáiról, a covid-időszak nehézségeiről is beszélgettünk Kuthy Ágnes bábrendezővel. Az elmúlt két év számotokra egyik […]

    Pestiek a Budai utczában – Folytatódik az ifjúsági-felnőtt előadás-sorozat a Cirókában

    A Ciróka Bábszínház közel húsz éve, 2004-ben indította el az első előadás-sorozatát, amellyel az ifjúsági és felnőtt korosztályt célozta meg. A Pestiek a Budai utczában néven futó vendégelőadás sorozat a kezdetektől fogva nagy népszerűségnek örvend. Teltházas előadások, többször visszahívott produkciók tanúskodnak sikeréről. A 2021/2022-es „felnőtt” évadot Fabók Mariann, A fekete kakas című előadása nyitotta meg. […]

    3 napos rendezvénysorozattal ünnepli a Ciróka Bábszínház hivatásossá válásának 35. évfordulóját

    Október második hétvégéje az ünneplés jegyében telik bábszínházunkban. Hivatásossá válásunk 35. évfordulóján izgalmas vendégelőadásokkal és új bemutatóval várjuk nézőinket! A 3 nap 5 előadás programsorozatunk minden korosztály számára tartogat meglepetést – közölte a teátrum. A legkisebbeket, vagyis a 4 éven aluliakat a KL Színház Izeg-mozog című vendégelőadására várjuk két alkalommal. A húszperces előadás alatt elmerülhetnek a […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram