Madách SzínházKatonaArt SzíntérBenedek Miklós
  • facebook
  • instagram
  • 2023. október 4., szerda

    “A szörnyetegek világában a tehetség nem kipusztul, hanem még erősebb lesz” – Janisch Attila beszéde a FreeSzfe diplomaosztóján

    Alább Janisch Attila a FreeSZFE Egyesület és a Bécsi Filmakadémia közös diplomaosztó ünnepségén mondott beszédét olvashatják, aminek elmondására a szervezők kérték fel.

    Janisch Attila filmrendező: “A rendszer alattomos”

    Tettlegesen lépett fel a Népszava munkatársa ellen Tősér Ádám, a Blokád filmrendezője a Magyar Mozgókép Fesztiválon, ahol fellökte Csákvári Géza kritikust. A Népszava feljelentést tesz az ügyben és ennek kapcsán kérdezte Janisch Attila filmrendezőt, aki az eset után közösségi oldalán is felszólalt és azt írta: “E történést követően mindenkit kollaboránsnak tartok, aki jövőre vagy az azt követő években […]

    Janisch Attila: “Mindenki kollaboráns, aki a következő években részt vesz ezen a filmszemlén”

    Tősér Ádám, a Blokád rendezője fellökte a Népszava újságíróját, Csákvári Gézát a Magyar Mozgókép Fesztivál hivatalos eseményén, majd lenácizta. Az újságíró utóbb elmondta: kurzusfilmek tartja a rendező alkotását, bár korábban nem találkoztak egymással, így nem tudja mire vélni az egészet.

    Janisch Attila nyílt levele Koltai Lajosnak – “Egy színvonaltalan közlés margójára”

    „Az autonóm SZFE-re és egykori oktatóira vonatkozó egyetlen közlésed sem volt méltó hozzád, aminek a kínosságát csak fokozta, hogy mindeközben Te a politikai erőszakkal megszállt új SZFE tanára vagy.” 

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram