gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    MOST FESZT 2023 – Ők a díjazottak

    A 2023. március 23. és 26. között zajló MOST FESZT 2023 négy napja alatt nyolc előadást (négy monodrámát és négy stúdiószínházi produkciót) láthatott a fesztiválközönség.

    Az élet rendezi a lehetőségeimet – Interjú Ujj Mészáros Károllyal

    A film világa izgatta, reklámfilmeket csinált, majd jöttek a kisfilmek. Ismertségét két nagyjátékfilmje, a Liza, a rókatündér és az X – A rendszerből törölve hozták meg. Tízen éve a Pesti Magyar Színházban rendezett először, a színház, a színházban rejlő lehetőségek, az azzal járó új örömök magával ragadták. A Rózsavölgyi Szalon Gyerekek című előadása kapcsán beszélgettünk […]

    „Iszonyú svunggal rántott be a nyelv és a történet” – Interjú Ujj Mészáros Károllyal

    Az Orlai Produkció alapítása óta vallja, hogy a világról, amelyben élünk, a kortárs drámák adják a legpontosabb, leghitelesebb képet. Ezért tűzik műsorra – nagy büszkeségükre ősbemutatóként – Maros András Redőny című darabját, a Hamis hang után a csapathoz visszatérő Ujj Mészáros Károly rendezésében. 

    Kohlhaas Mihály és Shirley Valentine Tatabányán – Balsai Móni monodrámában látható

    Kohlhaas Mihály és Shirley Valentine történetét is láthatják decemberben és januárban a Tatabányai Jászai Mari Színházban. Willy Russel monodrámájába Balsai Móni, Tasnádi István drámájában pedig többek között Király Attila, Danis Lídia, Dévai Balázs, Honti György és Mikola Gergő is szerepel.

    Kezdődik a 14. Ördögkatlan Fesztivál – Színházi premierekkel is vár

    Az egyik legjobb magyar borvidék három kis települése mintegy 600 programnak és produkciónak ad otthont ebben a pár napban.

    Ujj Mészáros Károly / Fotó: Nizsai Dániel

    „Meg kell válogatnom, mibe halok bele” – Interjú Ujj Mészáros Károllyal

    Miközben Didier Caron Hamis hang című drámáját rendezi Szentendrén Vasvári Csaba és Nagy Dániel Viktor szereplésével, az élete gyökeres fordulatot vett, hiszen apa lett. Ujj Mészáros Károlyt filmrendezőként ismerjük, de ahogy ő mondja, egyre jobban érdekli a színház. László Pál kérdezte gyereknevelésről, filmötletekről és arról, mibe érdemes egy kicsit belehalni.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram