gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Ismét látogatható a Tolnay Klári Emlékház

    2020. május 29., péntek 11:45

    Megújított kiállítással júniustól újra látogatható a Tolnay Klári Emlékház Mohorán.

    Balla István, az emlékház vezetője csütörtökön elmondta: kifestették a ház szobáit, rendszerezték a fényképeket és átrendezték a tárlatot; a korábbi 400 helyett – a több mint ezer darabos gyűjteményből – 450 fotót mutatnak be Tolnay Klári életéből.

    Júniusban képzőművészek csoportos kiállítását rendezik majd meg, szeptemberben pedig azt ünneplik, hogy húszéves lesz az emlékház – tette hozzá.

    A Nógrád megyei Mohorán, a színésznő gyermekéveinek helyszínén Tolnay Klári (1914-1998) pályafutását, privát életének pillanatait megörökítő fotóanyag, jelmezei és a fotók mellett helyet kaptak személyes tárgyai is, mint munkakönyve, vezetői engedélye, két Kossuth-díja vagy vígszínházi öltözőasztala.

    Láthatók színházi előadásokat idéző kosztümjei, első kiscipője vagy a legutolsó színpadi lábbelije csakúgy, mint a család egykori zongorája, amit meg is szólaltatnak a mohorai ünnepségeken.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram