Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    ÚjraÚjraMegnyitó és élő kirakatkoncert az Átriumban

    2021. június 1., kedd 10:17

    A tavaly tavaszi karantént követő, nagysikerű „A függetlenség napja – posztkarantén (újra)megnyitó” után idén június 4-én este 7 órakor tartja az Átrium ÚjraÚjraMegnyitó című járványzáró eseményét a Bisztrószínpadon. A rendezvényen felcsendülnek az Átrium kedvenc dalai, többek között Az Őrült Nők Ketrecéből, a Chicagóból, A félelem megeszi a lelket, illetve a bemutatás előtt álló Mefisztó című előadásból az Átrium Staff zenekar előadásában, de emellett betekintést nyerhetünk egy színházi szervező vírusnaplójába is, kapcsoljuk Angliát is, és a miniszteriális ember – vagy molière-i fogalmazásban: hivatalos úr – is tiszteletét teszi az eseményen.

    Az eseményen, amely nem online, csakis élőben, csak ez egyszer látható az Átriumban, közreműködik: Hernádi Judit, Alföldi Róbert, Hevér Gábor, Friedenthal Zoltán, Kovács Máté, Czibor Attila, Remete Marcell, Gátos Iván, Studniczky László ’Zsatyi’. A foglalható asztalok erre az eseményre már előfoglalásban beteltek, de állóhelyek még vannak, a belépés feltétele, mint minden beltéri színházi produkcióra, az érvényes védettségi igazolvány.

    Az Átrium is csatlakozott a kirakART kortárs előadó-művészeti hétvégéhez, amely június 4. és 6. között kerül megrendezésre Budapest-szerte. A rendezvény keretében a fővárosi kávézók, színházak és más intézmények üvegablakai élednek újjá művészettel, művészekkel, performanszokkal, akciókkal, mindezt biztonságos körülmények között, mégis egyedi módon lehetőséget  teremtve meg a művészek és a közönség várva várt találkozására.

    Az Átrium élő Margit körúti kirakatkoncertjén elhangzanak az Átrium előadásaihoz szorosan kötődő dalokból megismert dallamok, Kovács Máté és az Átrium Staff előadásában, sajátos feldolgozásban. Az Átrium Staff kirakatkoncertek időpontjai: június 4-én, pénteken délután 5-kor, valamint június 5-én, szombaton kétszer: délben és délután fél 3-kor. 

    Fotó: © Zsedényi Balázs

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram