gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Závada Péter: „Még nem tapasztaltam olyan mértékű rombolást, mint ami az SZFE-n történt”

    2021. május 26., szerda 06:21

    A hvg360-nak adott interjút Závada Péter, aki nemrég megjelent negyedik verseskötete. A Gondoskodás kapcsán többek között arról is beszélt, mennyire szűrődik be a politika, de szóba került az SZFE ügye is.

    „A konkrét versekbe az aktuálpolitika kevéssé szűrődik be, de a hangulatomra rányomja a bélyegét. Egyszerre érzem azt, hogy muszáj részt venni a politikában, és hogy a legjobb volna teljesen kivonulni belőle. Egy biztos: nem szabad ott folytatnunk, ahol a vírus előtt abbahagytuk” – fogalmazott az író.

    Závada Péter az Ódry Színpad előtt

    A kérdésre, mi nyomasztotta leginkább az elmúlt több mint egy évben, elmondta, a vírus tapasztalata soha nem látott kihívások elé állított mindenkit: „Túl a gyászon egészen felfoghatatlan számomra, hogy pusztán nyerészkedés céljából komplett országokat lehet megvezetni a halálozási statisztikákat vagy a vakcinák hatásosságát illetően. De nyomasztott az is, hogy nem tudtam meglátogatni a családomat.”

    Az SZFE modellváltása kapcsán Závada Péter elmondta, „az életem során még nem tapasztaltam olyan mértékű rombolást, mint ami az SZFE-n történt.” Hozzátette, amennyire tőle telt, támogatta az egyetemfoglalást, irodalmi felolvasást szerveztek, felszólaltak, őrt álltak több társával.

    „A kérdés ugyanakkor mára eldőlni látszik. Úgy tűnik, Magyarországon ismét az erő szült jogot” – vélte.

    Forrás: hvg.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram