Asszonyfarsang – Helytörténeti komédiát rendezett Szombathelyen Fábián Péter

Telt ház előtt, nagysikerrel mutatkozott be Fábián Péter Asszonyfarsang című helytörténeti komédiája csütörtökön a szombathelyi Megyeháza udvarán.

A 2023-as karneválszínházi előadást Fábián Péter írta és rendezte. Az Asszonyfarsang előadásban Szombathely és környéke eddig kevésbé ismert asszony történeteit ismerjük meg: Lyukas Kati boszorkányét, Greisinger Ottóné nőegyleti elnökét és Gaál Erzsike viszáki lánykáét. Mindezt összefűzve az 1965-ös Savaria Történelmi Karneváli felvonulással, melyen Dózsa György és a Tanácsköztársaság megjelenítése helyett James Joyce  Asszonyfarsang című darabját kell, hogy előadják. A Levéltár udvarán, árvíz idején, Ízisz haragjával kísérve… (no meg az 1960-as évek női előadóinak sláger dallamaival fűszerezve.)

A bemutató csütörtökön este volt a Megyeháza udvarán, ahol Szabó Tibor igazgató köszöntötte és nézőket és hirdetett nyereményjátékot, a nézők között gazdára talált egy színházas ajándékcsomag. 

Amikor a premieren bevonult a Munkás Asszonykórus, meg a Józsi, rögtön nyíltszíni tapsot kapott a társulat. A szombathelyi utalásokkal, helyi történelmi eseményekre és helyszínékre épülő darab elnyerte a premier közönség tetszését. 

Ajánló a darab elé:

Kun Béla beszédét vagy Szent Quirinus feljegyzéseit mentse Ferusz György a levéltárban, ha a nagy szombathelyi árvíz közben a Tanács csak egy víziszonyos vízszerelőt küld neki a szélütötte Jakab bácsi mellé? És ha a körülményes Kukik elvtárs még egy kulturális örömhírrel is tetézi a fokozódó helyzetet? Az emelkedő talajvízben azonban Jakab bácsinak hirtelen zavaros látomásai támadnak és nemvárt megoldással áll elő áldozati kancsójával. A hét vezér díszmenete és Dózsa György tüzes trónja helyett idén valami mást kell bemutatni a Karneválon: James Joyce egyik ismeretlen színdarabját. Csak Virág Rudolf odüsszeuszi bolyongása engesztelheti ki a haragos Ízisz istennőt. Csak az Asszonyfarsang színházi előadása mentheti meg a várost a tomboló árvíztől. De vajon elbír egy vígeposz a gigászi víztömeggel, amely Szombathelyt épp elmosni készül

Történelmi hidegzuhany, korokon átívelő helytörténeti komédia egy részben, sok zenével és nevetéssel, nemek közötti feszültséggel, és ha minden jól megy, egy kis hazatérő húslevessel.Külön köszönet Feiszt György, Kelbert Krisztina, Kisőrsi Zsófia és Sosztarics Ottó segítségéért!

Előadás időpontok:

2023. augusztus 17., (csütörtök) 18:00 – esőnap: 2023. 08. 18., (péntek) 15:00

2023. augusztus 18., (péntek) 18:00 – esőnap: 2023. 08. 19., (szombat) 15:00

2023. augusztus 19., (szombat) 18:00 – esőnap: 2023. 08. 22., (kedd) 15:00

2023. augusztus 22., (kedd) 18:00 – esőnap: 2023. 08. 23., (szerda) 15:00

2023. augusztus 23., (szerda) 18:00 – esőnap: 2023. 08. 24., (csütörtök) 15:00

2023. augusztus 24., (csütörtök) 18:00 – esőnap: 2023. 08. 25., (péntek) 14:00

2023. augusztus 25., (péntek) 17:00 – esőnap: 2023. 08. 26., (szombat) 14:00

2023. augusztus 26., (szombat) 17:00 – esőnap: 2023. 08. 27., (vasárnap) 11:00

A Karneválszínházi jegy ára: 5000 Ft – bérletes nézőinknek 4000 Ft

*A Karneválszínházi előadások előtt 1 órával nyit a kihelyezett pénztár a helyszínen (a Megyeháza udvar kapujával szemben), de ott kizárólag készpénzes fizetésre van lehetőség. 

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Fotó: Mészáros Zsolt