Elhunyt Komáromi Attila, a kecskeméti színház korábbi igazgatója

Elhunyt Komáromi Attila, a kecskeméti kulturális élet meghatározó alakja, a Kecskeméti Katona József Színház korábbi igazgatója, a Forrás kör tagja. 2015-ben megkapta a Kecskemét Közművelődéséért díjat. 

Komáromi Attila magyar-történelem-szociológia szakos tanár, a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola korábbi tanára. A nyolcvanas évek elején két évadon át a kecskeméti Katona József Színház igazgatója volt. Kiskunhalason érettségizett, onnan került át Kecskemétre, 1966 őszén. 2015-ben megkapta a Kecskemét Közművelődéséért díjat.

Már fiatalkorától a kultúrának élt, többek között „ki mit tud”-okat és ifjúsági klubokat szervezett. A megyében rendezett szavalóversenyeknek hosszú évekig zsűri elnöke, tagja volt. A Forrás szépirodalmi, szociográfiai és művészeti folyóiratnak szerkesztőségi munkatársa volt.

A Kecskeméti Katona József Társaság elnökeként hivatásaként kezelte a magyar drámairodalom kiemelkedő alakjának életével és munkásságával kapcsolatos emlékek ápolását, emellett pedig szintén hosszú évekig főszervezője volt a „Beszélgessünk mi is” programsorozatnak.

Komáromi Attilával 2012-ben a Forrás Folyóirat hosszú interjút készített. Mint elmondta, tanulmányait Kiskunhalason kezdte, majd tanárképző főiskolára járt, de pályája már korán politikai és hatalmi döntések kereszttüzébe került. Egy rendőrségi megkeresés visszautasítása után – elmondása szerint – ellehetetlenült főiskolai karrierje. „Egyszer csak fölhívott a főiskola főigazgatója, hogy sajnos nincs státus” – idézte fel.

A KISZ kulturális területén kezdett dolgozni, majd a megyei pártapparátusban folytatta, később pedig a Katona József Színház élére került. A nyolcvanas évek elején igazgatóként kulcsszerepe volt a Kamaraszínházi Fesztivál megszervezésében és a határon túli magyar színházak meghívásában.

„Elég bátran meg mertük tenni, lehet, hogy túl bátrak is voltunk” – fogalmazott.

A színház történetének egyik legviharosabb időszakát a Jancsó Miklós–Gyurkó László–Hernádi Gyula hármas érkezése jelentette. Komáromi szerint a konfliktusok fő oka az volt, hogy a művészek nem vállaltak intézményi felelősséget, miközben politikai hátszéllel dolgoztak. „Tulajdonképpen nekem kellett volna mindent fölvállalni helyettük” – mondta, hozzátéve: az állandó nyomás végül infarktushoz vezetett.

A beszélgetésből részletes kép rajzolódik ki az Aczél György nevével fémjelzett kultúrpolitika működéséről is. Komáromi szerint a döntések többsége informálisan, telefonon született meg.
„Soha nem láttam olyan papírt, amit Aczél aláírt volna – viszont telefon az volt rendesen” – emlékezett vissza.

Az interjú nagy teret szentel Kecskemét kulturális intézményeinek kialakulására: a Forrás folyóiratra, a zománcművészeti és kerámiastúdióra, a Rajzfilmstúdióra, a Fotóművészeti Múzeumra és a Kodály Intézetre. Komáromi szerint ezek nem egy előre megtervezett koncepció részei voltak, hanem egy értékalapú, személyes döntésekre épülő folyamat eredményei.

„Az volt a tudatos, hogy ha érték jelent meg, akkor azt támogatni kell” – fogalmazott.

A jelenről szólva Komáromi Attila aggodalmát fejezte ki az intézményrendszer jövője miatt. Úgy látja, az állam kivonulásával és a mecénási rendszer hiányával a kulturális élet kiszolgáltatottá vált.
„Magyarországon a kultúra mecénások nélkül nem életképes” – mondta.

Zárásként hangsúlyozta: Kecskemét a hetvenes–nyolcvanas években országos mércének számított.
„Békéscsabai meg szegedi barátaim irigykedve mondták: Kecskemét a mérce” – idézte fel, hozzátéve: szerinte ma is megvannak azok az értékek, amelyekre a város jövőjét lehetne építeni, de ezek könnyen elveszhetnek, ha nem figyelnek rájuk eléggé.